Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagyerdei olló

| 2012. 10. 01. | 13:41:06
Azon túl, hogy a lelkes kispajtások a gyermekvasút kabriós ablakaiból megtekinthetik az összes kurvát a környéken, miért is kell ebbe is pénzt szórni? Szalmási Nimród jegyzete
Nagyerdei olló
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az utóbbi időben Debrecenben joggal elhíresült s ezért a neve elhallgatását kérő Tarlós István bejelentette, hogy november elejétől megszűnik a Vidámpark; így az Állatkert területet foglalhat, a vurstli pedig majd költözik a francba. Budapesten járva, nem kis mértékben az ember utódainak unszolására, nehéz kihagyni az Állatkertet. A hír hallatán az első gondolat rögtön a reményé volt, hogy talán sikerül majd kijavítani a felhalmozott bakikat. Legutóbbi látogatásom óta (15 év?) annyi változás valóban történt, hogy időközben átadták az úgynevezett Afrika-házat, ami bizonyos értelemben a régi, hírhedt nagyragadozóházat váltotta fel. Az iszonyú körülmények közt sínylődő nagymacskák élete valamelyest javult. A régi ketrec 1912-ben épült Kós Károly tervei alapján, aki tökéletesen tisztában volt a kor építészeti áramlataival, de a nagymacskákról viszonylag keveset tudhatott.

A helyszín közelében még meglepően nagy mennyiségben fellelhető számos kordokumentum, amely az ünnepélyes megnyitóról értesít, és az erről szóló kis röpiratban megkerülhetetlen idézet volt az apu, hod med be?, főleg az oroszlán barlangja miatt. Az oroszláncsalád ugyanis kiköltözött a régi barlangból, és az új létesítményben jelentős méretű kifutót kapott. A budapesti Állatkert állatellenes hagyományaira jellemző, hogy az oroszlánnak eredetileg nincs is barlangja, a szavannán lakik, minden este szabadtéri buli, esőnap nincs, de ez a századelőn senkit sem érdekelt. A váltással talán ők jártak a legjobban, budapesti viszonylatban bőséges területet kaptak, viszonylag laza őrizet mellett, de erről később.

A leopárdok a ház belsejébe kerültek, napot csak olyasformán látnak, mint Rambo a vietkong vermében, ráadásul felülről bámulják őket. Érdekes, hogy az oroszlán új szobáját belülről is megtekinthetjük, vastag üvegfal választ el tőle, és hál’isten a gyerekek és Pityinger bácsi azt hiszik, játszik, amikor feléjük kapkod a mancsával. A városligetben alkalmazott villanypásztorok sem működnek százszázalékos hatékonysággal. Olvastam, hogy egy kapucnismajom rányúlt a drótra, majd ijedtében a következőre. A kapucnismajom pavlovi reflexe tizedmásodpercek alatt kifejlődött, a kedvezőtlen tapasztalatok birtokában nem nyúlt vissza az előző drótra, hanem végigszaladt az öt zsinóron, és a környező fák lombjaiba emigrált. Az oroszlánokat elriasztani hivatott vezetékek sem működtek üzemzavar nélkül; az öreg nőstény érdeklődve nyaldosni kezdte a drótot, ami annyit jelent, hogy minimum akadozott az áramellátás.

Csak remélni tudjuk, hogy hasonló átalakításkor nálunk ilyen hibák nem lesznek. Merthogy átalakítások, mint tudjuk, lesznek a környéken. A mi állatkertünk is élni és terjeszkedni akar, s a Békás tóba mégsem lenne jó ötlet betelepíteni a látogatókat 50 százalékos találati aránnyal lefoszáporozó törpevízilovakat. Szerényen érdeklődnék; ha már a Csónakázó megy a levesbe, tényleg kell nekünk az a néhány játékból álló nagyon vidám park?! Couleur Locale? Jellemző módon egyébként a cég honlapján szinte kizárólag állatkerti hírek olvashatók, a szurikátáktól a zsiráfbika szülinapi meglepetéséig. Azon túl, hogy a lelkes kispajtások a gyermekvasút kabriós ablakaiból megtekinthetik az összes kurvát a környéken, miért is kell ebbe is pénzt szórni? A kukac hullámvasút ugyan nem veszi fel a versenyt a pestivel, viszont látványelemként hatékonyan elborzaszt. Persze itt is lehetnének a turistaközponthoz hasonló állagmegóvások. Az elvarázsolt kastélyban ülésezhetne a közgyűlés, az ott elhelyezett görbe tükrök talán még adhatnának némi reményt, a szünetben pedig Pajna simogatónak hódolhatna a lelkes ifjúság.

Szalmási Nimród

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.