Melegre lágyulók
Egy Budapest hördült fel, amikor a furcsa beosztású Kerényi Imre néhány másodperc alatt tematizálta a közbeszédet, s többek között szót ejtett a buzilobbi létezéséről, működéséről, meg úgy egyáltalán. Pillanatok alatt az összes létező balliberális kötődésű csatorna és hírportál elemző műsorokat iktatott be aznapi hangulatkeltésnek, jeles értelmiségek petíciókat fogalmaztak, sőt némelyikük egyenesen Orán Viktortól kérte számon az elhangzottakat, és jóvoltukból természetesen a hasonszőrű európai média is első kézből értesült a legújabb magyarországi verbális kirekesztésről.
Pedig ezt megelőzően egy francia lap (Valeurs Actuelles) számolt be arról, hogy igenis létezik egy – ők finomabbra vették – meleglobbi, EU-s képviselők közel negyede áll kapcsolatban különféle meleg szervezetekkel, s példás munkásságuknak köszönhetően az EU parlamentje több száz olyan határozatot fogadott el, amely valamiképpen kapcsolatban volt a „szexuális mássággal”, esetleg idekívánkozik még a közismerten magyarbarát Ulrike Lunacek áldásos tevékenysége is. A helyzetet tovább bonyolította, hogy megszólalt maga Ferenc pápa is, aki a Vatikán problémáit feszegetve a korrupció említésén túl elismerte, hogy létezik egy nyomásgyakorló meleglobbi, és „majd meglátjuk, mit tudunk tenni”. (Csak így zárójelben jegyezzük meg, hogy még a debreceni közgyűlésben is létezik, egészen magas szintű kapcsolati tőkével. Bizony).
Szóltunk már korábban arról, hogy a vén Európa ilyen hátszéllel nem csoda, ha eléggé nyomasztó kórképet képes kiállítani magáról; ezekben főleg a skandinávok járnak az élen. Az viszont meglepetésként hatott, hogy globális agylágyulásról is beszélhetünk; a távoli Ausztráliában is eljutottak a bomláskori Róma szintjére, amikor az árvalányhajas császárok pávatollal a fenekükben pengették lantjaikat és kisfiúkat csókolgattak. Azt történt ugyanis, hogy a híres sydneyi operaházban működő Opera Australia, az ország első számú operatársulata, ahelyett, hogy csapatuk nem is túl dicstelen szereplését kísérte volna figyelemmel a brazil VB-n, szerződést bontott Tamar Iveri grúz szopránnal, mert az illető hölgy egy saját rajongóinak szánt megjegyzést osztott meg az egyik közösségi oldalon. A társulat minapi közleménye szerint Iveri nem fog szerepelni az Otello júliusra és augusztusra meghirdetett sydneyi előadásaiban.
A híres szoprán a grúz államfőhöz intézett levelét tette közzé, az után, hogy 2013 májusában ortodox keresztény csoportok rátámadtak egy melegfelvonulás résztvevőire Tbilisziben. „Büszke voltam rá, ahogy a grúz társadalom fellépett a felvonuláson. Gyakran, bizonyos esetekben, muszáj állkapcsokat törni ahhoz, hogy a jövőben nemzetként becsüljenek meg minket, és komolyan vegyenek bennünket.”
Egyben arra kérte az államfőt, „hagyjon fel az arra irányuló erőfeszítésekkel, hogy behozza a Nyugat fekáliatömegeit az emberek gondolkodásmódjába a propaganda eszközeivel”. Nos, kétségtelen, a művésznő brutálisan szólalt meg, de vegyük figyelembe, hogy Grúziában bizonyos fogalmakat másként értelmeznek; akik járatosak a közép-ázsiai kultúrkörben, tudják, miről beszélünk. Ilyenkor kellene idebiggyeszteni a „tartsuk tiszteletben mások véleményét”, amely egyébként szabadon és boldogan vándorolhat, arra ítéltetett. De nincs miről beszélnünk. A hölgyet a mindennek, legfőképpen a kettős mércének megfelelni akaró globális hülyék egyszerűen kirúgták. Egy saját hazája belügyének számító kérdésben véleményét nyíltan vállaló magatartás mostanság állásvesztéssel jár. S ez egyben jelzés a többi társintézménynek is; a grúz szoprán garantáltan nem fog szerződést kapni egyetlen jelentős operatársulattól sem, kivéve, ha valami önsanyargató mea culpát nem tesz közzé ugyanazon az oldalon. (nem fog). A jelenség pedig így, ebben a formában egyszerre félelmetes és elgondolkodtató.
Gondoljátok meg, proletárok!
Szalmási Nimród
