Hidegen büszke
A másodlagos frissességű szóviccel elkeresztelt Tavares nevű, rémülten riadt tekintetű „rémisztő rémítő” (Marx), a zölddé poshadt egykori nagyon vörös eurokrata által jelentésbe álmodott röpiratától volt hangos a művelt Strasbourg, és az általuk nomádnak tekintett Budapest egyaránt az elmúlt napokban. Önmagában a 30 oldalas dolgozat számos pontja konstruktív vitára is hangolhatta volna a feleket – konszenzuális vs. többségi demokrácia, hol húzódnak a szuverenitás határai, stb. – de arrafelé nincsenek hozzászokva a konstruktív vitákhoz.
Így tehát a nyolcosztályos Martin Schulz vezette parlament rávetette magát a jelentés kisebb hányadát kitevő politikai jellegű, slampos állításaira, és ezen rágódtak három, teljes órán keresztül, élő adásban. (Istenem, mi vagyunk homofóbok, mikor soha ennyi kúrhatnám polgár nem vette még blokád alá Budapestet, rendőri védelemmel súlyosbítva).
Azóta többen elemezték az elhangzottakat, és meglehetős bizonyossággal állapíthatjuk meg, hogy a színfalak mögül súgó gazdasági háttérhatalmi csoportok ( nagyon is értik/érzik ők, hogy rezsicsökkentés, csakhogy a mindennapok történetét nem fázisceruzával írják..) és a szocialisták európai választási kampánya érdekében ütöttek bennünket, akik ütöttek. A sokat hangoztatott kettős mérce pedig valóban érvényesül; a szomszédos Bukarestben szintén kétharmaddal kormányoznak szocdemék, akiknek kisebbségi politikájáról tudnánk mesélni, mégsem írtak róluk jelentést. Sokak szerint talán azért, mert az IMF és Brüsszel napi rendszerességgel nyújt be különféle igényeket, amiket a Ponta-kormány hatalmas bokacsattogtatások közepette végre is hajt. Legutóbb a még nem privatizált energiaszektor magánosítását rendelték meg, melynek következtében a gázárak háromszorosára nőttek. A kérvényezők aztán szép csöndben kitalicskázzák pénzüket, nincs kötelezettségszegési eljárás, nincs jelentés, s nem mellesleg annyi Antonescu-szobrot és ortodox templomot emelhetnek, amennyi jólesik. Végtére is egy ilyen színvonalú társaságtól érkező kritika azt jelzi, hogy talán nekünk van igazunk, s Orbán eleve vesztes beszédét, jóérzésű magyarként igenis büszkén hallgattam.
Azon a keddi délutánon néhány órán át potenciális Fidesz-szavazónak gondoltam magam. És egyébként, akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember, mondotta volt a legnagyobb magyar. Ennyit a jelentés mellett szavazó magyar állampolgárságú, szocialista fészekrakókról és a „jobboldali” Bokros Lajosról. És igen, vannak pillanatok, amikor szeretni lehet a kalocsai kapkodóba bújt Morvai Krisztinát is. Aztán möszijő Óhbán hazajött és másnap rögvest ellátogatott a báró Eötvös Lorándról elnevezett menedékházba, oda ahol a Föld szíve dobog, mint tudjuk, s ott látcsövön keresztül biztosította az összes magyart, hogy az elhanyagolt menedékházakat az állam saját költségén felújíttatja. A felújítást és karbantartást, 2-3 milliárd forint értékben a Magyar Természetjáró Szövetség végezheti el, s annak elnökével alá is írtak erről egy megállapodást több jelenlévő és az erdő állatainak szeme láttára. Nos, abban a nagyszerű kommunikációs csapatban, aki a miniszterelnök körül lebzsel, tényleg nem zavar senkit, hogy a Magyar Természetjáró Szövetség aláíró elnöke az a Garancsi István, aki Viktorunk kedvenc focicsapatának, a Videotonnak a tulajdonosa? Még akkor is, ha bizonyos blogozó zavartkeltők szerint csak papíron. Aki egyébként kerékpározásügyi kormánymegbízott is. S akinek az érdekeltségében lévő Duna Takarék lehet az egyetlen, amelyik megússza a több mint száz takarékszövetkezet közül, hogy az állam átvegye felette az irányítást, legalábbis az origo szerint.
Tudniillik azt a takarékszövetkezetet, amelyik beadta kérelmét a pénzügyi felügyelethez, hogy bankká alakulhasson, de még folyamatban van a felügyeleti eljárás, nem tereli a jogszabály az új állami ernyőszervezetek alá. Két takarékszövetkezet van, amelynek folyamatban van a bankká való átalakulási ügye a pénzügyi felügyeletnél. Az egyik a Polgári, a másik a Duna Takarékszövetkezet. (A Polgári Takarékszövetkezet kérelmének elbírálása lassan halad, ugyebár...) Érti a dilemmát Ohbán ú’, figyeli, miből lesz a bizonytalan fedőnevű szavazópolgár. És nem veszítettek volna azon sem, bár tudjuk, hogy az erősebb kutya trafik, ha megsemmisítik az összes pályázatot, és kiírnak egy újat.
A törvényt pedig nem a Continental dohánygyár vezére írja meg, kvázi magának, úgy, hogy a koncessziók 10 százalékát mindjárt ki is kanyarítja. Azt pedig tudomásul kéne venni, hogy a nemzeti szavunk védett, mögéje dalt vagy imádságot szoktunk gondolni, és módosult tudatállapotban sem dohányboltot, még akkor sem, ha valamelyik nemzeti cégéres barom ezt találta jónak abban a föntebb megáldott kommunikációs csapatban.
Ha egyszer államilag szabályozzák az anyagcserénket is, akkor testi bajainkat könnyítendő Nemzeti Szellentőpontokat hoznak majd létre? Levesbe megy így a hagyomány és hiába a kurucos virtus, megalázottá és megszomorítottá válunk, ruhatárba rakhatjuk hitünket, meggyőződést, tisztességet s megint kalaptartókra kerülnek az ezeréves erkölcsi parancsok, úgyis mindegy. Csak vigyáznunk kell, hogy át ne essünk a tébláboló, vak komondorokon…
Szalmási Nimród
