Elmebajnokság
A balliberális sajtó még mindig hüledezik és nem képes napirendre térni afölött, hogy a Magyar Nemzet egyik munkatársa, Tusnádfürdőről tudósítván, azt merészelte leírni, hogy a „miniszterelnök körül riasztóan megnőtt a meglehetősen szervilis, ám a világ felé buta agresszivitást mutató emberek száma”. Pedig nincs min csodálkozni; a lap főszerkesztő-helyettese, aki a HírTV-ben hetente bájolog valamely fidesznyikkel, már vezércikket jelentetett meg arról a reklámadó kapcsán, hogy a „kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára”, legutóbb pedig Seszták Miklósról egészen konkrétan úgy fogalmazott, hogy „a miniszter lépjen félre”! Lukács Csaba felhördülésében Orbán sajtófőnökét, Havasi Bertalant bírálta kamaszos túlbuzgalma és bunkósága miatt; mi azonban most merünk bátrak lenni – érdekesek, ezek a fideszes belharcok, nyilván olvasunk még cifrábbakat is –, de ezen most továbblépünk.
Havas Henrik nem tartozik ugyan a Magyar Nemzet törzsolvasóinak kedvencei közé, van azonban egy többször kifejtett megállapítása, amely mintha összeérne a lap erdélyi tudósítójának véleményével. Havas – aki Antall-rajongónak vallja magát; nyilván ezért lett öt napig kommunikációs államtitkár az MDF-kormányt váltó Horn-kabinetben, de ez most lényegtelen – azt szokta fejtegetni, hogy Orbán rendszere annyiban kompatibilis a Kádár-korral, hogy ha végigtekintünk a miniszterelnök bizalmi emberein, akkor virsliujjú tanácselnököket, bunkó párttitkárokat látunk; ugyanazt az üresfejű, lelkesen tapsoló, gombnyomogató garnitúrát. Akik rémesen szűkös szókinccsel kommunikálnak, de jobb esetben elmenekülnek a mikrofon láttán; szervilizmusukban viszont ötvözik egy szerzetes megszállottságát és egy profi bokszoló erőnlétét. S akik nyilván kórusban helyeselnek, ha a főnök fejéből kipattan valami ötletcsíra s csak remélhetjük, hogy nem vágják el az összes információforrást a felcsúti agyközponttól.
Ha pedig a rendszer mégiscsak kitermel egy tehetséget, aki nem a Bibó-szakkollégiumban szocializálódott (Navracsics), az inkább kikönyörgi magát külhonba, ahol megőrizheti ugyan lojalitását, de nem kell részt vennie a mindennapok szélmalomharcában. Esetleg azt hiszik, ez vidéken másképpen van? Azokhoz a kérdésünk az volna: a múlt hétvégi bejelentés, miszerint távozik a holding vezére, kit ért váratlanul? Hozza ki az ellenőrzőjét! Az önkormányzati cégvezetőktől azért nem kisebb intellektussal rendelkező Litauszki hamar felmérte a tárgyi és személyi feltételeket, és hanyatt-homlok visszamenekült a versenyszférába. Miért van az, hogy a kontraszelektált képviselő-testületben megmaradhattak olyanok, akiknek nem a nyelvvizsga hiánya miatt nincs agysebész-diplomájuk, illetve miért tűri el Fidesz alelnöke, hogy olyan Fidesz-távoli vállalkozók, pálfordulásra mindig kész garnitúra sündörög a húsosfazék körül, akiknek a minél több pénz kiszivattyúzása jelenti a mindennapos túlélést; miközben a kreatív, sohasem a közpénzből gyarapodó ősalapítókat tűzzel-vassal tartják távol a város ügyeitől.
A Kósa-örökségtől ebben a tekintetben szabadulni köteles Papp alpolgármester előtt tornyosuló akadályok száma nem kevés. Mindenekelőtt beterelni néhány, fentebb meg is nevezett, helyi úriembert a nagyterembe, és kiszabott módszerként feladatul szabni annak a moldovai dilemmának a feloldását, hogy mi történik akkor, amikor egy ellenállhatatlan erő találkozik egy leküzdhetetlen akadállyal. Gondolkodási idő: 10 perc. Aztán a többi. Minden érintett, aki, ahhoz képest, hogy mennyi esze van, túl sokat használja. A sikeres kezdéshez, továbblépéshez ez mindenképpen szükséges. A rómaiak már tudták ezt; in magnis et voluisse sat est – a nagy dolgokban elég akarni is.
Szalmási Nimród
