Debreczeni predikáczió
Volt nekem egy jó barátom. Több egyetem első évfolyamát járta végig, de mindenütt ugyanazt tapasztalta. Szellemi befogadóképessége éhkoppon maradt a savanyú professzorok, álmatag oktatók tanításai hallatára. Egyszer egy elégtelenje történetéről érdeklődtem; már akkor is bíztam mások balsikerének serkentő hatásában. – Kérlek szépen – mondta dallamosan, osztályidegen raccsolással – egy szót sem szóltam. Tudod, egyszerre annyi minden jutott az eszembe, hogy nem tudtam válaszolni. Egyebekben: barátom valóban okos volt. Sajnos – s ez vészt hoz – túlságosan, sőt fölöslegesen okos; egy vakaródzó, unalmas, nehéz kérdésekre alkalmatlan létformára nem való absztrakt dísznövény. Utóbb ápolónak szegődött a bolondokházába.
– Szeretem az arcukat – magyarázta nekem derűsen, majd csodák csodájára elvégezte az orvosegyetemet. Aztán hirtelen Svájcba távozott, és csakhamar meghalt, de azt már nem tudom, milyen alakzatot választott gyors távozására a sors: valószínű, hogy formabontó koreográfiát, életéhez méltó mutatványt. Meglehet, csalódnék, ha kiderülne: szívbaj, rák vagy más, kevéssé divatos, ötlettelen vész segíti a blöffök fekete birodalmába. Egyébként végtelenül szerette Debrecent, gyűjtött mindent, ami a várossal kapcsolatos. Neki köszönhetem a Debreczen-Nagyváradi Értesítő néhány eredeti példányát. A napokban véletlenül kezembe akadt az LI. évfolyam 10. száma, s benne ez a vezető publicisztika. Hirtelen szörnyű látomások kerítettek hatalmukba, így alig 120 év multán. Nekünk tényleg Papp Laci vagy Mohács kell. Kósa már megvolt. Kedves olvasók, itt az írás: forgassák!
Debreczeni predikáczió.
Szépséges szép szülővárosom zsírban, gazdagságban úszó Debreczen, jöjj elő, hadd muzsikáljak el egy sort a te kontódra, mert megérdemled, s így tavasz táján, mikor életre pezsdül a vér, nekem is megjön a kedvem egy kis polémiára. Szép vagy, nagy vagy, hatalmas vagy, gazdag vagy; de láttam azért én várost, oly kicsinyt és oly szegényt, hogy te huszonötször ki bírnád fizetni a „kis lajbi" zsebéből, de azért rendben, tisztaságban, kényelemben határtalan messzeségben van előtted. Te büszkén viseled a közvagyon jövedelméből a municzípium összes terheit, más kis városok 40-50 százalék. pótadóval dolgoznak; de míg ott rendszeresen kövezve és befásítva vannak az utczák, itt tavasztól őszig majd megesz bennünket a por s még az a vigasztalásunk sincs meg, a mi polgáraid nagy részének, kik hiszik, hogy ez a homok egészséges a szemnek is, a tüdőnek is. Te százezreket költesz el kutakra, de vízvezetéked nincs, mert mindenütt kerested az alkalmas vizet, csak ott nem, a hol van. Neked, ha kedved tartja, kicsi dolog milliókba kerülő kaszárnyát építtetni, hadd lássa a német, hogy a Magyar Alföld gyöngye, a Kálvinista Koma – tud nagylelkű, tud úr lenni, ha akar; de évtizedekig tengődtek a betegek egy olyan kórházban a te kegyelmedből, a melynek párját nem találnád a tübeti hegyeken innen. Ma aztán kész van már egy pavillon-rendszerű nagy kórház, de bezzeg, olvasunk is a lapokban naponta 2-3 újdonságot róla. Dicsekszünk vele, pedig hallgatnunk kellene s ráfognunk, hogy régi, nagyon régi, valamikor a kuruczvilág táján építtette II-ik vagy III-ik Dobozy István uram, a híres, nevezetes főbíró. Csatornáink vannak vízvezeték nélkül, épen, mint a hogy volt nem régiben hidunk a kis templom előtt, a mely alatt nem volt se árok, se víz. Rengeteg sok kocsmában mérjük a vinkót, de egyet sem ellenőrzünk azok közül, hogy hát ne bolonduljék fukszinnal – mivel, merthát a bort missolni tilos. Dehogy tilos, szabad ipar az. A piacz rettenetes drága, a mészárosok úgy mérnek, a hogy tetszik, ringeket kötnek, mint az amerikai kereskedők s e tekintetben lefőzetik az új világ, mert ott még husring nem volt soha, de van itt. Rend azaz egy volna, de könnyű ott rendet tartani, a hol nem rendetlenkedik a publikum, mi pedig debreczeniekül olyan élhetetlenül békeszeretők vagyunk, hogy még választáskor sem esik egyetlen bevert fő, pedig hát tisztelem én a rendet, de akár Thaly Kálmán, akár Kőrösy Sándor, akár Király Ferencz dr. megérdemelné, hogy a tiszteletökre egy kicsit verekedjünk, ha mindjárt csak parádéznánk is és piros festékkel töltött színpadi fejeket és orrokat szakgatnánk be. Még csavargó sem telik ki közülünk, ezt a néhányat is Szoboszló, Kaba s a Hajduvárosok adják kölcsön, a kikkel elmulat a rendőrség, máskép véghetetlen unalmas dolog lenne Debreczenben rendőrnek lenni. Köztisztaság! Három fürdője van a kálvinista Romának egy fényes, egy kevésbé fényes és egy még kevésbbé fényes. Mi magunk tehát tiszták vagyunk, de az utczáink, – azok piszkosak. A hó nagy garmadákban hever a járdák mentén, a vállalkozó, a kivel szerződés köttetett az eltakarítására, nem engedelmeskedik. Természetesen ez a vállalkozó a – tavasz. No, hát majd eljön és fölszántja a sarat, de akkor meg ott lesz helyette a por, a szemét s a Hortobágy szele majd azt csapkodja szemünk közé. Egy szóval drága szülővárosom, sok volna még, a mit meg kellene neked csinálnod, hogy ne is említsem a nagyját, az árva-, a szegény-, a lelencz-, a toloncz-ügyet, a prostitucziót. És te mindezekért haragudni fogsz reám, hogy elmondtam. De én isten bizony nem bánom, mint a hogy nem bánnám azt se, ha kivetnél 50% pótadót, – csak végeznéd el, a mit félszázad óta elmulasztottál.
Nyiri.