Debreceni képviselő birkózása a szavakkal
Pontosabban szólva, a jeles blogger ivócimborája történetesen a Népszabadság helyi tudósítója, aki továbbította az írást a rovott múltú és jelenű napilapnak, mely azt rögvest közölte. Történt ugyanis, hogy Fodor Levente, fideszes önkormányzati képviselő egyéni választókörzetében egy virágágyás helyén átadott egy másikat a hálás lakosságnak. Mindez lehetne a képviselő dicséretes akciója, ügyesen lobbizott, és fáradozását siker koronázta. A baj ott kezdődött, hogy Fodor képviselő, úgy is mint főállású vegyész, a virágágyás mellett beszédet mondott a sajtó megjelent képviselői előtt. Nos, ennek a beszédnek szó szerinti változata jelent meg a fent jelzett pártlapban. Fodor képviselő bátyja egyébként a holding igazgatóságának tagja, és a regionális fejlesztési ügynökség igazgatója, de ettől még nem kötelező hülyének lenni.
Én ilyen élharcos lehettem, ez olyan egy kicsit úgy fontos volt ööö ööö nekem és remélem, hogy nagy jól jól fog kinézni, hogyha valóban kész lesz és hogy nagy megelégedéssel fogja fogadni a debreceniek.
Nem könnyű ám egy ilyen mondatot kipréselni magából az embernek s emelkedni már-már balázsákosi magaslatokba. Hosszú évek munkája fekszik benne, mert azt azért jó tudni, hogy a szakadatlan fejlődésnek, tanulmányoknak nemigen volt egyéb értelme; amikor a tengerből egy őssejt kikelt, akkor arra gondolt pici őssejt agyával, hogy „sebaj, én most egy őssejt vagyok, de néhány millió év múlva lehet ám belőlem akár egy Fodor Levente is, és ha jól viselem magam, és sokat tanulok, és megeszem a bablevesből a csipetkét, akkor még fideszes önkormányzati képviselő is lehet énbelőlem és akkor nyugodtan hajthatom fejem a megsemmisülés jeges párnájára”. Hát így történt. Fodor képviselő különös gonddal készülődött aznap reggel. Müzlit evett, ásványvizet kortyolgatott, majd feloldott egy C-vitaminos pezsgőtablettát, s míg szálltak fölfelé a kövér buborékok, más-más hangszínen próbálgatta „én ilyen élharcos lehettem”, hangosan, jól érthetően, előtte, utána kis szünetet tartva. És eljött a nagy pillanat. Fodor képviselő megköszörülte torkát, és belevágott. Beszélt Fodor képviselő, és érezte, nemsokára meg kell birkóznia a nagy feladattal. De belegabalyodott szegény egy körmondatba, leizzadt Fodor képviselő, mert nem talált vészkijáratot abból a mondatból. Agyában az alany és állítmányelektronok úgy csapódtak egymásnak, hogy elhagyták gatyájukat, s az út mentén lesben álltak a jelzők és a határozók, s vészes gyorsasággal csapták ki a piciny áramköröket.
Aztán egy hálás újságírói közbevetés mégiscsak véget vetett Fodor képviselő szenvedéseinek. S mi együgyű debreceniek lassan kezdjük kibontani az igazság minden szeletét. Érteni véljük miért is szavaznak úgy a közgyűlésben, ahogyan a mindennapokban látni véljük. Fodor képviselő beszéde maga a testet öltött mentális frakciófegyelem és szellemi szint. Fényes, szép jövő előtt állnak. Vagy nem.
Szalmási Nimród
