Mikulás és Jézuska – mikor romboljuk le gyerekeink illúzióit?

civishir.hu

2013.12.07. 09:24

Mikulás és Jézuska – mikor romboljuk le gyerekeink illúzióit?
A kép illusztráció

Decemberben szaporodnak a kérdések, föl van adva a lecke! Szabó-Kovács Patrícia jegyzete

Hirdetés

Akár hisz valaki Istenben, akár nem, a karácsony minden kisgyermekes családnál a Jézuskától kezdődik. Nem találkoztam még olyan szülővel, aki az ajándékot váró csöppségnek rögtön azzal indított volna, nincs Isten, Jézus nem létezik, de még csak ajándékot sem hoz. Vérbeli ateistával sem. Vajon miért? Lehet, hogy valaki nem hisz Istenben, a karácsony misztériumát mégis ezzel az eszközzel próbálja megteremteni és fenntartani a kicsi számára. Mert ez valahogy így természetes, nemigen tűnik elkerülhetőnek. Aztán ahogy telik az idő, egyre nehezebb, a növekvő, okosodó gyerekek gyanakodni, kérdezni kezdenek. Tényleg a Jézuska teszi a fa alá az ajándékokat? És mi a helyzet a Mikulással? Nem könnyű kérdés ez sem a hívő, sem az Istennel mit sem törődő szülő számára, ha tapintatosan, a gyerek lelkét óva szeretné kezelni a helyzetet.

Biztosan vannak olyan gyerekek, akik minden megrázkódtatás nélkül, vállrándítással veszik tudomásul, hogy amivel évekig etették őket, hazugság. Olyanok is, akik szépen lassan, logikai úton, maguk jutnak el az igazságig, teljesen zökkenőmentesen.

De mi a teendő, ha azt látjuk, a gyerekünk eszeveszettül hinni akar? A Mikulásban, a csizmákba és a fa alá csempészett ajándékban varázslatos eredetében, a titokban. Az sem akadály, ha nem találja a kisiskolás a választ, hogyan kaphat millió és millió gyermek világszerte ugyanazon az éjjelen ajándékot. Hazudjunk a szemébe? Hiszen minden jóérzésű szülő arra tanítja a lányát/fiát születésétől fogva, legyen őszinte, hozzá főleg. Ezt illik viszonozni, és jó példával járni a csemete előtt. Viszont ha a kicsi rákérdez a dologra, és a szemébe vágjuk az igazságot annak ellenére, hogy még nincs rá fölkészülve, nem nagyon veregethetjük vállon magunkat. Ez biztos nem fog neki jólesni, és a személyiségét sem építi.

Hogy ne vegyük ilyen komolyan ezt az egészet? De ha egyszer az okos és érzékeny gyerek komolyan veszi! És csak sorolja az érveket, hogy miért KELL léteznie Mikulásnak, de Jézuskának aztán már végképp. Mert azt simán tudja a nyolcéves, hogy álmikulás jár az óvodába, iskolába. Szegény Igazi Mikulásnak segítség kell, egyedül nem bírná! Még azt is megfogalmazza, mindez nem zavarja, nem ez a lényeg. Mikulás úgyis létezik, Lappföldön lakik, ha hozzánk nem személyesen jut el, hát úgy is jó. És anya, te egyébként is mindig velünk vagy, amikor az ajándékok a csizmába vagy a karácsonyfa alá kerülnek, te biztosan nem rakhatod oda őket, hiába mondja az osztálytársam… Nem vagyok képes a csillogó, reménykedő, megerősítést váró szemébe nézve azt mondani: de, kicsim, én vagyok, aki odacsempészi a csizmába, a fa alá a meglepetéseket. Nekünk, felnőtteknek másról is szól az egész, másképp éljük át. Nekik, kisgyerekeknek még szükségük van erre a körítésre az ünnephez. Rossz szülő vagyok? Lehet,  hosszú távon ártok vele, (ki mondja, ki tudhatja???) mégsem tudom ezt az illúziót megtörni. Szeretem látni a lányom szeme ragyogását, amikor a titokzatos módon ott termett ajándékokat bontogatja, reménykedem, hogy ezt az évet még valahogy megúszom, és talán majd jövőre…

Szabó-Kovács Patrícia

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés