Hirdetés

Adni vagy nem adni, az itt a kérdés…

civishir.hu

2013.11.30. 08:20

Adni vagy nem adni, az itt a kérdés…

Debrecenben is megszaporodnak az ünnep közeledtével az adománygyűjtő akciók. Szabó-Kovács Patrícia jegyzete

Hirdetés

Millió oka van annak, amiért segítünk másokon. Ha őszintén körbenézünk, rengeteg típussal találkozhatunk az adakozók között. Van, aki azért ad, hogy jobban érezze magát. Ne legyen lelkiismeret-furdalása, amiért neki többet dobott az élet. Akad, aki szereti, ha a templomban felolvassák a nevét a „jókedvű adakozók” sorában. Van, aki egyszerűen csak segíteni szeretne, önzetlenül, név nélkül. Olyan is, aki nagyon szeretné megosztani másokkal mindazt, amije van.

Advent és karácsony közeledtével Debrecenben is szaporodnak a gyűjtőakciók. Egyházi, iskolai, óvodai, szakszervezeti, munkahelyi, nem ér véget a sor. A szándék érthető, természetes, emberi, a szükség pedig nagy. Sokan vannak, akik egy tusfürdőnek, liter étolajnak, doboz konzervnek is örülnek. Nem 20 ezer forintos lego, több tízezres játékkonzol, tablet, vagy Barbie baba a vágyálom, hanem az éhezés vége, egy este, amikor végre a család minden tagja jóllakhat.

Még sincs könnyű helyzetben az, aki önzetlenül adni szeretne, akkor sem, ha esetleg van, lenne miből. Nem egy botrányról hallunk alapítványokkal, adománygyűjtésekkel kapcsolatban: összegyűlt a rengeteg pénz, ruha, élelmiszer, csak éppen azokhoz nem jutott el, akiknek szánták. Ellopták, eltüntették, eladták. A vadkapitalizmus, tisztességtelenség, minden szinten zajló „ügyes” lenyúlások, embertelenség közepette ki tudja eldönteni, melyik akció hiteles? Nem könnyű.

Ha sikerül – mert van azért olyan is van szép számmal – megtalálni, hová adnánk, már csak azzal kell megküzdenünk, hogy eldöntsük, valójában kinek tegyük. Szeretnék én segíteni a szájjal festőknek, gyógyítható vagy gyógyíthatatlan betegeknek, hátrányos helyzetű gyerekeknek, hajléktalanoknak, árváknak, nyugdíjasoknak, akiknek nem jut tüzelőre, az útszéli kintornásnak is. De mindenkinek nem tudok. Adjak több helyre kevesebbet? Vagy egyre, amennyit csak bírok? Hogy döntsem el, kinek van rá nagyobb szüksége, hol segítek a legtöbbet, ki örül neki a legjobban? Abba meg végképp bele sem merek gondolni, ki érdemli meg, ki az, aki nem önhibájából került nehéz helyzetbe, vagy ha igen, tanult belőle. Talán nem is kell megválaszolnom ezeket a kérdéseket. Egyszerűen csak adni. Szeretetet, étolajat és tusfürdőt.

Mert ahogy Márai mondja, „semmi nem nehezebb, mint a szeretet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban…A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság…Tudom, hogy mindez reménytelen. Mit csináljak? Az ember azt adja, amit tud.”

Szabó-Kovács Patrícia
 

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés



Hirdetés