Álljunk meg egy szóra!

Facebook:
– Szar volt nagyon mind a szókásos úgyan olyan !
– nem volt rossz,de mák,mert a meki a sulival szemben vanxD
– remélem lesz vmi ujj mekis kaja...ANYIRA IMÁDOM
– Jóvolt annak aki még Mekibe is volt :S mi persze nemvoltunk..-.- :D
– az én kifiam ma ment első osztályba már kapot egy piros pontot!!!!!
– Unalmas kelet volna egy big mack meg vagy tíz sajtburesz
Személyes blog I.
Miután kajáltunk kocsiba száltunk mert tegnap megbeszéltük hogy megyünk Agrács vaaagy neem tom én már ide a közelbe ahol van egy széép erdős bánya tó. Én többször gondolkodtam hogy kocsi alszok dee ha bealszok és pár óra múlva vagy egy óra mulva felkelek olyan mintha csökkent volna az alvási időm(szal 5 óra alvás helyet csak 3-nak tünt volna) ezért inkább kinok közt de éber maradtam :D
Novella (részlet)
Láttam amint kiáltásra nyitja a száját hogy jöjjön az őrség,de elfolytottam szavát.
-Apám hallgass meg mielőtt cselekszel.A hátsókertbe találtam rá ájultan hevert a földön.Nem akartam ott hagyni.
-Tudom hogy jószívű vagy lányom,de ez felháborító.Ölelgeted,miközbe a jövendőbelid van nálunk.
-Apám Ted egy fellfuvalkodott hójag.Nem szeretem.
-Nem érdekel.Hozzá mész és kész.ŐRSÉG!!!

Nagyon sokan, nagyon sokszor megkongatták már a vészharangot anyanyelvünk sorvadása miatt. Először még a két világháború között volt téma a beszédünk hirtelen és látványos egyszerűsödése, amit akkor a rohamosan terjedő új kommunikációs médium, a telefon rovására írtak. Aztán jött a televízió, a külföldi – főleg amerikai – filmek a maguk sajátos, és nem mindig jól fordított (bár, persze, sokszor eleve lefordíthatatlan) szlengjével, majd a pop-kultúra – a szabadsággal együtt elérhetővé vált megannyi hatás… És végül az információs technológia, mobil telefonok, s az internet.

Nálunk, Magyarországon az első igazán csattanós pofont akkor kapta a nyelvünk, amikor a fiatalabb generáció felfedezte a mobilos sms-t. „Susmusoltak” is rendesen, s hogy beleférjenek a szűkre szabott karakterszám-keretbe, rövidítettek. „Találkozzunk ma délután! 5 órakor a szokott helyen vagyok. Szia, Géza.” Azaz: „Tali du 5 szh vok g” Ez az új nyelv utóbb átvándorolt az internet révén felfedezett cset-világba is, ám ott már nem kényszerből, hanem megszokásból, s még inkább kényelemből – minek annyit klimpírozni a billentyűzeten? Közösségi média, Facebook, Twitter, blogok – a trend változatlan.

Ámbár, a blogok esetében azért kicsit más a helyzet. Az internetes naplók, önéletírások, személyes írásgyűjtemények, irodalmi, publicisztikai próbálkozások esetében ugyanis nincs semmiféle formai vagy terjedelmi korlát. Itt szabad a kéz, a szellem, semmi sem akadályoz abban, hogy magyarul írjunk. Az eredmény mégis siralmas, a tendencia pedig ijesztő. Minél fiatalabb emberek írásait látjuk a neten, annál borzasztóbb a helyesírásuk. Gondolhatnánk, persze, hogy a fiatalok türelmetlenek, ezért rövidítenek oly előszeretettel – jelesül a Facebook-bejegyzésekben –, de akkor olvassunk bele néhány személyes blogba! Katasztrófa…

Ám ezért nem az internet, nem a felgyorsult életünk a felelős. Egy pisztoly még soha nem ölt meg senkit. És mindez nem is az oktatás hibája – habár az iskola felelőssége megkerülhetetlen. A bajok gyökere ott rejtezik, hogy felnőtt mellettünk egy nemzedék, amely tagjait egyszerűen nem érdekli, hogy amit leír, az megfeleljen a magyar nyelvtan szabályainak. Nincs igénye arra, hogy akkor is pontosan és helyesen fogalmazzon, ha épp’ csak egy randit akar megbeszélni a barátnőjével. Ez pedig nem az oktatás, hanem a nevelés problémája.

És most nő föl mellettünk a második generáció ebben az igénytelenségben…

Horváth Árpád