A szemét világnapja
Szemetet szedtünk erdőn-mezőn az egész országban, hatalmas elánnal.
1972-ben Stockholmban tartották az első, Ember és bioszféra címet viselő ENSZ környezetvédelmi világkonferenciát. Ennek az eseménynek a tiszteletére azóta minden évben ezen a napon rendezik a Környezetvédelmi Világnapot. Az idén ezen a napon volt a világpremierje Az élet hívó szava (Call of Life) című amerikai dokumentumfilmnek, amely a biológiai sokszínűség megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet, pár nappal korábban pedig kihirdették az európai biodiverzitási programot. Az idén, úgy is mondhatnánk, ez volt a Környezetvédelmi Világnap központi témája.
Idehaza minden egy kicsit másképpen van.
Nálunk ez az ünnep ugyanis akként telt el, hogy önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek, lakóközösségek összetrombitálták a felelős gondolkodású felnőtteket és a felelősségteljes gondolkodásra inspiráló légkörben nevelkedő gyerekeket, hogy menjenek ki a természetbe szemetet szedni. Végső soron tehát minálunk a Környezetvédelmi Világnap az idén nem a bolygónk biológiai sokszínűségének megőrzéséről szólt, hanem arról, hogy a társadalom egyik fele ezen a napon, különösebb duzzogás nélkül, összeszedte a társadalom másik fele által széthányt szemetet.
Valami nincs rendben itten.
Ennek a sajátosan értelmezett környezetvédelmi ünnepnek három üzenete van.
1. Ha már nagy múltú felkent magyar nemzetünk egy nem éppen jelentéktelen hányada akkora büdös tapló, hogy az erdőbe-mezőre és árokpartra hordja a mocskát, és nem szedi össze maga után a meghitt családi piknik romjait a Nagyerdőn, akkor majd mi szépen kiballagunk a szabadidőnkben, és eltakarítunk utánuk, mert ez egy emelkedett cselekedet, a természet védelme.
2. Az önkormányzatok, állami szervek, állami tulajdonú erdőgazdasági vállalatok és nemzeti parkok az anyagi gondjaikra hivatkozva képtelenek úrrá lenni a szutykon, amit embertársaink – bocsánat: polgártársaink! – hagynak maguk után, de sebaj, majd megfelelő kommunikációs technikák és némi lelki ráhatás segedelmével kivezényeljük a jótét lelkeket, hogy csináljanak rendet. Azokban az órákban, persze, amikor éppen nem azért dolgoznak, hogy táplálják a költségvetést, amiből, ugyebár, nem jut mindenre, ezért kell az ingyenmunka.
3. Felelősen gondolkodó, a Földre és a természetre, épített és természetes környezetükre nem jogos jussként, hanem a gyermekeiknek, unokáiknak tovább örökítendő értékként tekintő emberek találkoznak egymással, jót beszélgetnek, nevetgélnek, s miközben remekül érzik magukat a természetben, jobbá, szebbé, élhetőbbé teszik a környezetüket, és aktívan, példát mutatva nevelik erre a gyermekeiket, akik majdan örökül kapják a Földet.
Ez a harmadik üzenet egészen jól hangzik. Bár ne lenne előtte a másik kettő…
Horváth Árpád
