Hirdetés

Hé, székelyek, magyarok! Tudunk-e még összefogni?

civishir.hu

2013.11.02. 08:22

Hé, székelyek, magyarok! Tudunk-e még összefogni?
Fotó: mti

Az angyalosi székely ember üzenete kötelező tananyag minden magyarnak. Ezt hozta a Cívishír a Székely Menetből.

Hirdetés

Egy szekeres székely megy hazafelé a fiával és a feleségével a Székely Menetből. Zötykölődik a fürge székely szekér a földúton, aztán megáll, hogy felvegye a debreceni, derecskei, szekszárdi, budapesti vándorok csapatát. Maksáról, a menet hatodik falujából tartanak hazafelé a hegyek felé Angyalosra (a menet útvonalára merőlegesen), Sepsibesenyőig elviszik jó szívvel a nyolc magyarországit, akik a szállásukra gyalogolnak.

A Maksa és Dálnok közti országúton, míg a Székely Menet után ebédeltünk az út menti fűben, rengeteg jó szót, dicséretet, szeretetet kaptunk a hazafelé induló ezrektől. Dicsérték a zászlóinkat, vagy csak egyszerűen boldogan integettek, látván, hogy van, aki tovább kitart, vagy épp örültek, hogy van kinek integetni, van kivel összemosolyogni a százezres összefogást hozó nap örömét. Egy hölgy Balavásárról pedig külön megköszönte pár egyszerű szép szóval, hogy az anyaországból eljöttünk segíteni.

A bajszos székely szekeres nem dicsér meg, csak a jóságos nézésével, és a szekérre tessékeléssel simogatja meg a belső-magyarországi csapatot. Ahogy ül ott a tízéves forma fia mellett, egy az egyben Tamási Áron regényéből Ábel édesapja. Amíg megkerüljük a maksai tavat, és körbejárjuk a témákat, öt-tíz percenként elhangzik a szájából: „A székely ember erre azt mondja, hogy…” És az sem akármi, ami e szavakat követi. Mindegyik bölcsesség ül adott témában és adott pillanatban.

De valahogy a tartalmánál is ezerszer többet ér az a végtelen nyugalom, amivel kimondja a szavakat. Na igen, ezzel az indulatmentes nyugalommal lehet világot, életet megtartani, és akár világot megváltani. Kötelező tananyag a többi bárhánymillió magyarnak!

A legszebb pedig az, amikor azt mondja, a napot összegezve: „A székely ember tud összefogni.” És elmeséli, hogy pár napja náluk lakik egy Maros megyei faluból érkezett székely család, tagjai szekérrel, lovakkal tették meg a Székely Menet kedvéért a több mint 200 kilométert, több napot rááldozva az útra. És bármerre jártak, mindenhol étellel, itallal, szállással segítették őket ismeretlen emberek.

És hány meg hány székely és magyar között volt most együttműködés, ahhoz hogy létrejöhessen a 45 kilométeres százezres emberlánc Kökös és Bereck között!

Tizenegy éve járok évi három-négy alkalommal Erdélybe, Székelyföldre, de olyan fokú ébredést, mint amit e napokban tapasztaltam, soha nem láttam. Legfeljebb a töredékét. (Már akkor érezhető volt a levegőben, amikor péntek este beléptünk a háromszéki medencébe.) Akármi is lesz belőle, rengeteget épített és épít mindenkin, aki személyesen belekóstol a hangulatába!

A menet előtti éjszakán szerte Székelyföldön kigyúltak az őrtüzek a mozgósítás érdekében, feltámasztva a sok százéves hagyományt. A Kézdivásárhely feletti Perkő csúcsán megélhettük az egyiket. Negyven-ötven székely minden korosztályból rakta az óriási máglyát, és ahogy szállt le az est, a többi hegyeken is kigyúltak a fények a háromszéki síkot körbeölelő hegyláncokon.

Az egyik vezetővel szót váltottam, még az énekek előtt. E szavakkal bólintott gondolatomra: „Az éledés tényleg szembetűnő, de kell is, mert a helyzet megköveteli!”

HeGergAnd

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés