Papp Lacinak
A Lacizás nem a tiszteletlenség vagy a közvetlenség demonstrálása, tisztázzuk! Debrecen újdonsült első embere nem sörbarát, csak eszembe jutott hirtelen a számomra felejthetetlen sztori, amikor a Nemzeti Sportcsarnok vendégvárójában minden idők leghíresebb Papp Lászlója, a nemzet sportolója közölte velem viccesen, bár én zavaromban ezt halálosan komolyan vettem, hogy ő márpedig nem Papp úr. Nem is László úr. Hanem Laci, és ha még egyszer másképp szólítom, akkor megy a bal gyomorra.
Hogy mernék ezek után egy Pappot Lászlózni? Még a végén az öreg szelleme utolér, és heveny hasi katasztrófa lesz úrrá rajtam a felütése nyomán! Másrészt a ha világ első számú multikulti metropoliszának polgiját Billnek becézik, akkor én az enyémet Lacinak, mert én is tudok annyira laza lenni, mint egy New York-i.
Laci arra ébredt születésnapján, hogy „Hinnye, polgármester lettem!”, megkapta a városkulcsát: Nesze, tiéd Debrecen!
Hirtelen nem találjuk a helyünket, sokáig nem tudtuk elképzelni, hogy lesz egyszer Kósa Lajos nélküli élet Debrecenben. Lélekben fel kell készülni például arra, hogy idejében elkezdődik majd egy polgármesteri sajtótájékoztató. Én kinézem az utódból, hogy „kőbe vésett”, tizenhat éves megszokást rúg fel.
Debrecen minden kétséget kizáróan kulturális- és sportinfrastrukturális szempontból a legfejlettebb magyarországi nagyvárossá lett Lali király 16 éves uralkodása alatt, de még mindig annyira nyomorúságos, mint a többi. Mert ezen a létesítmények némelyike (Főnix, stadion) egyelőre nincs megtöltve tartalommal. Ez nem feltétlenül az újdonsült polgármester sara, de öröksége, és öt év múlva rajta csattanhat az ostor, ha nem tapasztalunk gyökeres változást. Szemünk a pályán!
Örökség, az van még! A lényeggel végig próbálkoztak a civilek a kampányban, de ki vette észre őket? Még a kutya is melléjük harapott. A problémát egyszer érezte a helyi Fidesz is. Csak érezze a választások után is! A város minden nagy lakótelepéről elmondható, hogy lerobbant, márpedig ott él a cívisek fele. Vagy még többen is. Lepukkantak az iskolák, az óvodák, a játszóterek. No nem a Ligetben, ott „véletlenül” és kivételesen minden szép, hanem a Dobozin, a Vénkertben, az Újkertben, a Tóciban, Észak-Debrecenben, de még a belvárosban (Monti, Csapó) is.
A lányaim általános iskolájában körülbelül ’78-as a lambéria és a linóleum, gipszkartonnal választottak ketté egy termet, az angol- és németóra kölcsönösen áthallik. Ez a kéttannyelvű oktatás debreceni módra. Egyszerre tanul két nyelvet a gyerek. Egyet fizet, kettő kap. Ich love dich (sic!).
A debreceni flaszter sehol sem bírta ki az idő vasfogát, a növényzet felgyűrte a járdát, próbára téve a panellakó kismamákat babakocsival. Új sportág született: cívis off-road. Akár le is lehetne védetni.
Immár tízezrek nevében szólhatok a polgármesterhez, szívünk, lelkünk, testünk legnagyobb fájdalma, hogy nincsenek összefüggő kerékpárutak, azok nélkül képtelenség biciklivel szabályosan közlekedni. Kétségkívül sokkal jobb a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt, de még mindig meneküléses terepversennyel ér fel, ha mondjuk a Tóciból ki akarunk tekerni a csodálatos nagyerdei parkerdőbe. A terepre ajánljuk a dupla felnit. Elöl, hátul. A sok padkázás miatt hosszabb távon jó befektetésnek bizonyul. A rendőrökkel szemben nincs ellenszer, ha meglátod őket, menekülj, vagy reménykedj, hogy szemet hunynak a hajmeresztő mutatványod felett! A sors iróniája, hogy többnyire szemet hunynak, mert civilben maguk is „kamikáze” debreceni bringások.
Soroljam még? A város pénzét nyeli a DKV, vagy az arra ráerőltetett Volvo-tender, a lakájmédia, a gyógyfürdő, a nyakába sózott Lycium, a Csapó utcai fantomszínház, és így tovább.
Méghogy jön a konszolidáció! Ide forradalom kell!
Cs. Bereczki Attila
