Fennmaradni

Debrecen aranylábú legénysége bebocsátást nyert egy olyan klubba, ahova tartozni több mint felemelő, ráadásul nagyon jól is fizet. Magyart ebben az úri körben nem nagyon ismernek. A Ferencváros ugyan a kilencvenes években portyázott egyet az európai elitben, de az már olyan régen történt, hogy azóta felnőtt egy nemzedék, és a nagy menetelésből semmi másra nem emlékszik a többség, mint arra, hogy a pénzt ellopták. Igen, jól olvasták! A fradisták által keresett milliárdos vagyon szőrén-szálán eltűnt. Állítólag felelőtlenül gazdálkodtak. Na ja! Ezt szokták mondani, amikor lopnak. Ennyi maradt mementónak a Fradi BL-szerepléséből, meg az NB II. Keleti-csoport, mely annak a következménye (is), ami 1996 után következett az Üllői úton, no nem a pályán, hanem a klubszékházban. 

Hogy Debrecenben valakinek is fejébe száll a dicsőség, és ennek hatására felelőtlen költekezésbe kezd, az kizárt! Itt éppen a másik véglet dívik, olyan gazdája van a klubnak, aki fogához veri a garast. Az övé, joga van hozzá, amúgy is neki köszönhető szinte minden, ami van, jelesül egy jó csapat, most már tele pénzzel. És az ő felelőssége, hogy lesz-e még jobb csapat, tele még több pénzzel. 

Egy fergeteges hangulatú este és az UEFA-sorsolás között álmodozik az ember. Elkölti az egymilliárdot csatárra, középpályásra, de mindenekelőtt egy jó balbekkre, hogy Leandro végre mehessen középre vagy előrébb, és még félretesz stadionra is. „Szakmázunk”, tervezgetünk, mert érezzük: a DVSC előtt itt a lehetőség, hogy egyszersmind kiemelkedjen abból a gödörből, melyben a magyar labdarúgás már évtizedek óta vergődik. Az élet úgy hozta – mert Platini UEFA-elnök úgy akarta, áldja meg érte a jó Isten egészséggel, derült, boldog hosszú élettel! –, hogy kelet-európai kis csapat is hozzáférhet a húsos fazékhoz, ha van benne spiritusz. Ezt nevezik szociális érzéknek, nem a Gyurcsányét!

Hála ennek a félig francia, félig olasz úriembernek – aki egyébiránt zseniális futballista volt, és azért is nagyon szeretjük –, most végre léphetünk egy jó nagyot előre, ki a posványból. Csak ki ne hagyjuk a ziccert! Mert bár örömteli, hogy a DVSC pénzügyi politikája markánsan eltér a kilencvenes évek Fradijáétól, azért a szurkolók legalapvetőbb igényét – minőségi játékosok eladása után minőségi játékosok szerződtetése – kielégíteni üzleti szempontból is szükségszerű lenne, és most már talán van miből. A bajnokikon tapasztalható drasztikus nézőszám-csökkenés ugyanis éppen a fizetőnézők és a tulajdonos között virtuálisan megnyilvánuló csapatépítési vita következménye. Ez szilárd tény! Csak meg kell kérdezni néhány embert, aki eddig járt meccsre, most meg már nem jár. A gazdasági világválsággal is meglehet magyarázni a folyamatosan csökkenő érdeklődést, csak semmi értelme. 

Hogy a BL-milliárdok sorsa mi lesz, azaz mi mennyi, senki ne kösse az orrunkra! Csak tudomásul kell venni, hogy a Loki egy kicsit a miénk, szurkolóké is, s bár az operatív irányításban e „tulajdonosi kör” nem vehet részt – tiszta szerencse! – , könyörtelenül tud büntetni vélt vagy valós sérelmeiért – pl: otthon marad –, máskor azonban, ha hívja a kötelesség, odaadó és önzetlen, mint szerdán este. Amikor igazán menni kell, akkor megy, ott terem, és ordít, kiabál! Ott lesz Pireuszban, Zürichben, Koppenhágánban, Nicosiában vagy Szófiában is. A szurkoló már csak ilyen, hisztis, mint a szűzlány. Fel kell izgatni.

Szóval, itt a sansz! A Loki jó márka, érdemes rá áldozni!

Cs. Bereczki Attila