Szürke ilyen halvány még sose volt

Aki semmit nem várt A szürke ötven árnyalatától, csak az nem csalódott. Mivel nem kapott semmit. Még csak hiányérzetet sem, hiszen ebben a moziban pont annyi volt az élmény és az érték, mint amennyi a könyvben: egy kövér, csúcsra marketingelt nulla. Egyébként a film összes, valamire való szorzója is nulla a castingtól a rendezésig, a párbeszédek pedig olyan színvonalat képviselnek, mint amikor két ötéves a galagonyabokor mögött benéz egymás bugyijába. Ők mondanak olyanokat meglepetésükben, hogy azta! Így hát minden szorozva nullával – egyenlő nulla.

A háromszög alakú chipshez kimért 7 deka csípős szószban jóval több izgalmat leltem, mint a 125 perc bármelyikében. Pedig az alapvetés nem rossz: arról volna itt szó, hogy mindenkiben él és fenyegetőzik egy rőt vérszopó denevér. Ezt a ragadozót magunkban lecsapjuk, álomba simogatjuk, titokban néha megetetjük, vagy éjjel repülni hagyjuk, kitekerni a nyakát viszont nem tudjuk – nincs rajta fogás. A szexuálpsziché eme bestiáját le- és megtagadni felesleges, mert egy apácának ugyanúgy vannak és lehetnek fantáziái, mint egy takarítónőnek, mint egy pornósztárnak, mint egy szemüveges szeplősnek, aki mellé senki nem ül a buszon. Hogy egészen normális és egészséges egyedek egészen normálatlan és beteges mániákkal bírnak, az teljesen emberi. A szexben egyébként sincs apró betű, mindent lehet. Ha akarom.

De amíg Christian Gray-nek nagyjából van fogalma róla, hogy mit akar (Én nem szeretkezem. Én baszok. Durván. – hát jó, van ilyen), az őt alakító színésznek egyáltalán nincs. A mozira fordított dollármilliókat éppen ezért a főszerepet játszó Jamie Dornanon 8 napos hivatali határidővel úgy be kellene vasaltatni, mint a sicc, mert nagyrészt igenis rajta múlott, hogy ebből a filmből két óra kínlódás lett. Egy erős, különc karaktert nem lehet rábízni egy sápadt napközisre! Ide férfi kellett volna, akitől összepisili magát a néző/a nő már akkor, amikor a kamera még csak a cipőfűzőjét veszi. Ehelyett jön egy pelyhes, tétova, zongorázgató brit, akinek azt sem hiszem el, hogy képes kicserélni egy villanykörtét. Főleg amikor azt mondja, hogy ő nem szeretkezik, hanem baszik…, hát barátom, legfeljebb macskát falhoz.

Hozzá képest Dakota Johnson legalább érdekes. Teljes jelenléttel ott van a szerepben, megtanulta a kötelezőt, és hozzáteszi azt a fajta villanást, amitől a férfiak általában vesznek egy mélyebb levegőt. Kiegyensúlyozottan játszik a nőiségével, eleven PLAY gomb, amire alapozva egyébiránt várat lehetett volna építeni himpellérségből tákolt átverés helyett. Szinte arra számít a néző, hogy valami jótékony csavarral a játszószobában majd Ana bünteti meg Gray-t, mert benne legalább van kraft. Persze silány pillanatok neki is jutnak: a vissza-visszatérő beharapott száj, amitől begőzöl a hím, inkább egy herpeszkenőcs reklámjára emlékeztet.

Az embert a moziba a kíváncsiság viszi, mert mindenki tudni akarja, hogyan csinálják mások. És mutatnak-e esetleg valami újat. A játszószoba, aminek eszköztára valószínűleg bármelyik hortobágyi tájházban ott van a karikás ostortól a mángorlóig, a dramaturgia szélére szorul, pedig ott a téma komplett filozófiai alapvetést meg lehetne ejteni, de minimum nagy titkokat kicsomagolni. Ez azonban egy az egyben elmarad. Be kell érni két lógó mellel, két jó fenékkel, tűrhetetlenül sok szőrrel és némi picsi-pacsival. Nem tágul ki az ember pupillája, nem szalad fel a szemöldöke, de még csak egy nyögés sem hagyja el a tüdejét, mert a filmnek az elején és a végén kívül sajnos közepe sincs, ahol mondjuk megrendülnénk vagy tanulhatnánk valamit. Voltaképp még csak fel sem lehet joggal háborodni, hogy ez a barom miért élvezi, ha veri a nőjét, mert úgy veri, hogy… bénán. Impotensen. Inkább gyerekes munkakedvvel, mint ösztöntől tüzelve.

A zene jó, a látvány amerikai. A regényíró nő, a rendező nő. És de jó lett volna, ha nem tudom, hogy ez utóbbinak 23 évvel fiatalabb a férje, mert így az lett az egészből, hogy egy, a síkosító felé evező ötvenes szerencsekovács meg egy síkosító felé evező ötvenes szoft-pedofil csinált valamit, de kinek is? Nimfománnak ez a mozi kevés, egy férfi számára röhej, egy kísérletező kedvű párnak homályos és hézagos, a szexet most tanuló tinédzsernek unalmas.

Vagyis ettől a filmtől egy valami áll fel: az ember a székből.

A szürke ötven árnyalata
(Fifty Shades of Grey)
amerikai romantikus dráma
125 perc (18)
rendező: Sam Taylor-Johnson
író: E.L. James
forgatókönyvíró: Kelly Marcel, Patrick Marber, Mark Bomback
zeneszerző: Danny Elfman

szereplők:
Dakota Johnson (Anastasia Steele)
Jamie Dornan (Christian Grey)
Luke Grimes (Elliot Grey)
Jennifer Ehle (Carla May Wilks)
Max Martini (Jason Taylor)