Robert Fico magyar?
Az eszmélés percében beletekeri magát a Slovenská Republika – színeiben összezavart franciára emlékeztető – lobogójába (ni, még egy normális zászlajuk sincs!), és az alkotmány, ottani kiszerelésében nem túl vaskos példányával a szájában leveti magát a pozsonyi parlament legmagasabb tornyából. (Torony, hova gondolunk?… Úgy néz ki a szomszéd törvényalkotásának háza, mint egy praktikus téesz iroda). Persze nem hal meg, szívós fajta az olyan, aki 23 évesen már a Csehszlovák Kommunista Párt oszlopos tagja. A kórházba a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom őszinte részvétnyilvánítást küld az életben maradásért, Vona Gábor pedig annak a hírhedt, fekete formaruhának a gombját, aminek léte és jogosultsága lassan a torinói lepellel veszi fel a versenyt. Varrják a végbelére, csak hogy minden nap eszébe jussunk!
Robert Ficót ugyanis a Komáromtól mindössze 129 kilométerre fekvő Nagytapolcsányban hozta világra az édes jó anyja. Ami már csak a névből és a semmiség-távolságból eredően is gyanúsan Felvidék, elcsatolt magyar haza. Egy alig 30 ezer fős városka, ahol ma is úgy hívják a polgármestert, hogy Balázs Péter. A 700 évvel ezelőtti „gazda” pedig nem volt más, mint maga – az ugyebár szintén echte csehszlovák – Csák Máté. (Nem volt egy jó ember, de annál tökösebb, hovatovább magyar). Akárhonnan nézzük, a pannon kiskirály földjének sarja ez a Ficó, s bár a pelenkából a fehér ingujjig kinőve magát, mintegy politikai rutinjává vált a történelem agresszív megmásítása, kockáztassuk meg, akár magyar is lehet(ne). Persze ebbe még ő sem gondolt bele, pedig ideje lenne. Még mielőtt komolyan gondolja ezt a kettős állampolgársági revansot, miszerint, aki a határokon belül nem vérbő-vagány szlovák, az hitvány magyar. Már aki önként magyar állampolgár akar lenni. Fico saját honfitársairól van szó, akinek a nagyapja még nagy Magyarországon élt, ő maga magyarul ír, olvas, szeret, imádkozik, és van képe magyarnak vallani magát. Ámbár helyileg Szlovákia kies tája jutott neki, ahová a kerítéslécen kívül már a munkája és a boldogulása köti. Ők tehát tirhuljanak oda, ahova valók. Magyarországra. Nem földrajzilag, hanem lélekben. Mert őket kiveti. Nem Szlovákia. Hanem Robert Fico. És a Ficojugend. Az sem segített, hogy az (ország)házon belül voltak ellenlábasai annak a díszmadárnak, aki egykor éppen az Emberi Jogok Európai Bíróságának képviselője volt.
A Smer párt fejét, a 4 éve a kormány élén tanyázó Ficót nemzetközi szinten karizmatikus politikusnak tartják. Úgy tűnik, nyílt kisebbségellenességét mindaddig elnézi az Unió, míg valakinek a vére pirosra nem festi a pozsonyi főteret. Vagy a kassait. Vagy a dunaszerdahelyit. Márpedig önként jelentkezők spontán vérfolyatásra bőven és folyamatosan vannak. A szlovák parlament meglépte a magyarok brutális kirekesztését: elképzelhető az is, hogy Ficónak ennyi nem elég, és a maga vezette mozdony húzza majd azt a szerelvényt, amin hazavagonírozza a náluk élő magyarokat. Aztán Tornanádaskánál véletlenül víz alatt lesz a sín, (mivel nem ismerik) megkínálják a helyiek egy pohár borral; és itt marad...
A görcsös különbözni vágyás mindig a primitív középszerűség sajátja, aminek azért annyi esze van, hogy valami alapvetően populista, befogadható, érzékeny pontot érintő ideológiát gyártson az önszelekciós tevékenységhez. Fico vágya nagyon leegyszerűsítve az, hogy bizonyítsa a szlovák nép felsőbbrendűségét. Német kollégája 60 éve valami hasonlót akart, nagy balhé lett belőle. Mindenfélét beszélnek a bajszos kis dugóról, azt is, hogy zsidó volt. Ennek mentén Fico is lehet magyar.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
