Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Örök kocsmák, ha romon is

| 2011. 03. 31. | 09:27:09
Debrecen – A hírre, hogy a belvárosban kocsma nyílik, több ember jött lázba, mint attól, hogy új Kossuth-díjasunk van. Nyugodtan le lehet vonni messzemenő következtetéseket. E lelkesedés hátterében nem műveletlen félparasztság áll, hanem az élő Debrecen.
Örök kocsmák, ha romon is
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egészen friss eset. A Cívishír feltett szándéka volt, hogy megszólaltatja azt, az ügyben hiteles személyt, aki születése napját – bő és egyre bővülő kísérettel – minden esztendőben annyi helyi kocsma meglátogatásával ünnepli, amennyi az eltelt évek száma. Idén sem esett másképp. A díszes menet reggel 8-kor indul, aztán a portya gyakorlatilag sose ér véget. Vagy ha mégis, a résztvevők közül senki sem emlékszik rá. Az interjú humán és politikai okok miatt hiúsult meg. Csúnya lenne azt írni, hogy virtuális lapzártánkig az ünnepelt nem tért magához. Így legyen elég annyi: a 30 az 30. Nem kevés. Ebben a korban már joggal lehet felülemelkedni a lufihajtogatós babazsúrok vendéglistáján, illetve az arra kijelölt bérházi nagy szobán mint erős szülői befolyás alatt álló territóriumon. Szabad persze 30 kocsmától látatlanban hányingert kapni (ahogy egyetlen egytől is), vagy irigykedni. Attól az, hogy ennyi agypárologtató hely minden városrészben van – kivéve mondjuk a Ligetet –, még igaz. (Persze más oka is van a beszélgetés el nem készültének: abban maradtunk, hogy 20 év múlva majd nagyobbat üt).

Annyi a kocsma, érdemes lenne oda vinni könyvtári részleget, főtéri tüntetést, egyfelvonásos melodrámát, ügydöntő népszavazást, főzőműsort, faültetést, VV-párbajt, alkotmányozó nemzetgyűlést. Lenne hév és kedv nézni, társulni, azonosulni, fontosnak érezni. Mert a kocsmába járásnak ottlét-filozófiája van. Nevelni, pénz keresni, gondolatot ültetni pedig csak olyan emberbe lehet, aki nem máshol van, hanem épp jelen. A kocsmák – széles közönség részvételével történő elszánt és következetes – látogatása élvezeti cikk. S hogy miért oly népszerű? Ember a kocsmába (ha nem villanyt, fűtést, budit szerelni, árut szállítani vagy dolgozni, akkor) öt okból megy: 1. szomjas 2. meccset néz 3. a haverok is mennek 4. jó nő a pultos 5. mindez, vagy ebből legalább kettő egyszerre teljesül. Egy hagyományosan jó kocsmában szigszalagos berendezéssel távirányítható, nagy képernyős tévé, hideg sör, gépből jövő zene, vita van. És igazi füst. Folyékony szappant, édesítő tablettát, ikeás fotelt még lélek nem hiányolt. Kocsmába menni pedig nem azért lett népszokás, mert a nappaliban esetleg más lesz a meccs végeredménye, hanem konkrétan azért, hogy ne otthon legyen a gaz. Aki cáfol, életében ne igyon többé egy kortyot sem!

Bontsunk hát gyorsan valamit arra, hogy romkocsma nyílik Debrecenben! Romnak rom, kocsmánál több, kultuszminisztériumnál kevesebb. Ha az alapkoncepció az, hogy inkább legyen mondjuk alternatív színjátszás, önképzőkör, de akár spiritulaista szeánsz a kocsmázás vége, mint a detox, máris nyert ügye van a városnak. Bízunk benne, hogy békén hagyják őket. Pesten a Tűzraktérnek nem sikerült. Na de ez Debrecen!

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Nézz rá az életedre az utolsó sorból!
Nézz rá az életedre az utolsó sorból!
Kern András egyszemélyes darabját néztük meg a Hadházi Szabadtérin.
Élmény
Élmény
Sok mindenre számított, de volt, amire egyáltalán nem.
Csak élet van
Csak élet van
Sírni nem volt miért.
Hétezer-ötszáz darab írólap
Hétezer-ötszáz darab írólap
Ennyi röpdolgozatra már az anyaméhben is késő elkezdeni felkészülni.
Gyermeknapi tanítgatás
Gyermeknapi tanítgatás
Amit szabad, és amit nem.
Egy egész népet tanítani
Egy egész népet tanítani
Az első újságíró másfél perc után falfehéren támolygott ki a 32-es szobából.
Életed nője
Életed nője
Nem veszi, hanem készíti a körözöttet, ismeri a villanyóra-leolvasót és sötétben is összepárosítja a zoknikat.
Bőr a bőrön
Bőr a bőrön
Hogy mi a siker? Kezdetben az is, ha eljön a reggel. (Az anyatejes táplálás világnapjára).
Barbie, a zseni
Barbie, a zseni
Szemtanúnak lenni minden túlfőtt-túlpirult álomvilág összedőlésénél szórakoztató és szimpatikus.
Hirdetés
Hirdetés
Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
Vidnyánszky Attila igazgató a minisztériumban járt.
Menesztették a Magyar Posta vezetőjét
Menesztették a Magyar Posta vezetőjét
Kapitány István jelentette be.
Hirdetés
Mozgalmas a nyár Biharkeresztesen
Mozgalmas a nyár Biharkeresztesen
Koncertek, parkmozi, táborok és Szent István-napi ünnepség várja a helyieket.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ők Hajdúsámson láthatatlan támaszai
Ők Hajdúsámson láthatatlan támaszai
Nem csak segítenek, időben is érkeznek – kulcsszereplői a szociális és gyermekvédelmi biztonságának.
Európa-liga: közelebb a főtáblához a Fradi
Európa-liga: közelebb a főtáblához a Fradi
Török csapat ellen kellene továbbjutni.
Alvó férfit fosztottak ki Debrecenben
Alvó férfit fosztottak ki Debrecenben
Két nő volt az elkövető.
Lángok csaptak fel szerte Hajdú-Biharban
Lángok csaptak fel szerte Hajdú-Biharban
A szárazság miatt keletkezett tűz miatt kellett beavatkozni.
Gazdaság
Aszály: azonnali segítséget kapnak a gazdák
Rengeteg kárbejelentés érkezett.
Újra apadásnak indult a Duna
Ez a paksi atomerőmű működése miatt sem jó hír.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Pályázat. A beruházás korszerűsíti és bővíti a laboratórium mérési lehetőségeket.
Japán cserebogarat fogtak a magyar határnál
A Nébih intézkedéseket hozott.
Tejet hív vissza az ALDI
Egyliteres kiszerelésű 3,5 százalékos zsírtartalmú.
Újabb 225 milliós bírság az eMAG-nak
A maguk által vállalt és a versenyhatóság által előírt kötelezettségeik egy részét ezúttal sem teljesítették.
Támogatott tartalom
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Három helyszínen éled újjá a nagyerdei nyarak hagyománya.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Válaszd a Semmelrock prémium térburkolatait!