Örök kocsmák, ha romon is
Egészen friss eset. A Cívishír feltett szándéka volt, hogy megszólaltatja azt, az ügyben hiteles személyt, aki születése napját – bő és egyre bővülő kísérettel – minden esztendőben annyi helyi kocsma meglátogatásával ünnepli, amennyi az eltelt évek száma. Idén sem esett másképp. A díszes menet reggel 8-kor indul, aztán a portya gyakorlatilag sose ér véget. Vagy ha mégis, a résztvevők közül senki sem emlékszik rá. Az interjú humán és politikai okok miatt hiúsult meg. Csúnya lenne azt írni, hogy virtuális lapzártánkig az ünnepelt nem tért magához. Így legyen elég annyi: a 30 az 30. Nem kevés. Ebben a korban már joggal lehet felülemelkedni a lufihajtogatós babazsúrok vendéglistáján, illetve az arra kijelölt bérházi nagy szobán mint erős szülői befolyás alatt álló territóriumon. Szabad persze 30 kocsmától látatlanban hányingert kapni (ahogy egyetlen egytől is), vagy irigykedni. Attól az, hogy ennyi agypárologtató hely minden városrészben van – kivéve mondjuk a Ligetet –, még igaz. (Persze más oka is van a beszélgetés el nem készültének: abban maradtunk, hogy 20 év múlva majd nagyobbat üt).
Annyi a kocsma, érdemes lenne oda vinni könyvtári részleget, főtéri tüntetést, egyfelvonásos melodrámát, ügydöntő népszavazást, főzőműsort, faültetést, VV-párbajt, alkotmányozó nemzetgyűlést. Lenne hév és kedv nézni, társulni, azonosulni, fontosnak érezni. Mert a kocsmába járásnak ottlét-filozófiája van. Nevelni, pénz keresni, gondolatot ültetni pedig csak olyan emberbe lehet, aki nem máshol van, hanem épp jelen. A kocsmák – széles közönség részvételével történő elszánt és következetes – látogatása élvezeti cikk. S hogy miért oly népszerű? Ember a kocsmába (ha nem villanyt, fűtést, budit szerelni, árut szállítani vagy dolgozni, akkor) öt okból megy: 1. szomjas 2. meccset néz 3. a haverok is mennek 4. jó nő a pultos 5. mindez, vagy ebből legalább kettő egyszerre teljesül. Egy hagyományosan jó kocsmában szigszalagos berendezéssel távirányítható, nagy képernyős tévé, hideg sör, gépből jövő zene, vita van. És igazi füst. Folyékony szappant, édesítő tablettát, ikeás fotelt még lélek nem hiányolt. Kocsmába menni pedig nem azért lett népszokás, mert a nappaliban esetleg más lesz a meccs végeredménye, hanem konkrétan azért, hogy ne otthon legyen a gaz. Aki cáfol, életében ne igyon többé egy kortyot sem!
Bontsunk hát gyorsan valamit arra, hogy romkocsma nyílik Debrecenben! Romnak rom, kocsmánál több, kultuszminisztériumnál kevesebb. Ha az alapkoncepció az, hogy inkább legyen mondjuk alternatív színjátszás, önképzőkör, de akár spiritulaista szeánsz a kocsmázás vége, mint a detox, máris nyert ügye van a városnak. Bízunk benne, hogy békén hagyják őket. Pesten a Tűzraktérnek nem sikerült. Na de ez Debrecen!
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
