Kimondottan Cívishír
Pedig alkalom az épp van: ötezren kedvelik a Facebookon a Cívishírt. Július elsején pedig a napi egyedi látogatók száma a 21 ezret is átlépte. S bár a 21 ezerben benne van a világ összes Alekoszára, romagyilkosára, Bódi Sylvijére és Dzsudzsák Balázsára ugró és izguló kattintó, kár lenne a világegyetem tágulásáról írni, amikor vannak megkerülhetetlen arcok.
A Facebook-ötezer a hazai regionális hírportálok viszonylatában szép nagy szám (országos szinten is fickós), de egyáltalán nem is lenne, ha nincs Mark Zuckerberg – áldja meg az Isten! – és az a rengeteg ember, aki mozijegyet akar nyerni. Vagy pizzát. Vagy focimeccsre belépőt. Áldja meg őket is! (Próbálkoztunk komolyzenei koncertre csábítani, de nem jártunk sikerrel. Ők vagy mást olvasnak, vagy nem léteznek. Mindenesetre jól leképeztük a 21. század kulturális igényét).
Vállaljuk: az olvasót elérni úgy a legkönnyebb, ha az életéhez hozzáférhető ráadást kínálunk, amitől többnek és kivételezettnek érzi magát. Lehet az Loki-meccs, autómosás, de egy olyan írás is, aminek megszületésébe, főként mondanivalójába senki nem jajveszékel bele lentről, fentről. És sehonnan máshonnan sem. Ritka kincs. Abból élünk, amitől mások esetleg remegve rettegnek: kimondjuk a szót. Szokatlan ez az úri közönségnek, amelyikről szól – mikor is szokott volna hozzá?, így még gyakran találkozunk elkerekedett szemekkel és anyánk emlegetésével.
Ha most belegondolok, hogy a szerkesztőségben az utóbbi egy évben mire költöttünk a legtöbbet, azt hiszem, pelenkára. Költhettük volna reklámra is. Ám mivel a Cívishír a színek erdejében leginkább zöld, komolyan vettük, hogy a város kiplakátolása nem más, mint vizuális környezetszennyezés. Másrészt családbarát munkahely a miénk: a jövő olvasógenerációját ésszel terelgetni sokkal fontosabb, mint az, hol áll majd meg a 2-es villamos.
Az önmenedzselés oroszlánrészét elvégzik helyettünk az olvasók, akik csak akkor jönnek, ha a hír helyi, ha annak értéke van, ha nem áll meg az élet hétvégén sem, ha nem érződik, hogy ezeknek itt félig bevarrták a szájukat. Mert úgy elég nehéz bármit is közölni.
Csak általuk nőhetünk nagyra. Azok által, akik azért olvasnak, mert szeretnek, és azok által, akik azért olvasnak, mert nem. Ma nekik is nagyon sokat köszönhetünk.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
