Kicsit örülni

Ahhoz képest, hogy úton-útfélen téma augusztus 20., szegény István emlékezetére rég ráült a tespedt történelmi unalom, az évi rendes nyári érdektelenségbe ágyazott ugyanaz-érzés. Ha egy idegen megkérdezi Debrecenben, mit ünneplünk e napon, a helyiek szégyellni való százalékaránya vágja rá: a száraz virágokat. A többség már futva kimenekült a városból, mire elkel az utolsó parkolóhely, mire megtelik a Rózsa utcai lelátó. Tetőző tömegiszony, ricsaj, világítós kutyanyakörv, sör 500-ért, hosszában és értékében megkurtított tűzijáték – kinek kell ez? Bóvli kardvirággal álcázva. Legalább az eső verné el… De nem szokta.

Augusztus 20. tikkasztó fényével tesz a fanyalgókra, kérés nélkül eljön, és a turisták, a profibbnál profibb táncosok, a vendégéjszakák számát tekintve évről érve sikert ír, mit is lehetne hát – valami látványosat - a szemétkupacokon kívül a rovására írni? Hát hogy nem is a debrecenieknek szól. Ami persze attól is függ, ki a debreceni. Hogy ki mitől az. Mert ott születni, ott élni nem elég ahhoz, hogy az embert megmelengesse a hely. Ahhoz némi felfedezőmunka, egy kis akarás, nem kevés alázat kell. Ami általában kínai importa vár, mert itthon már a meztelen ambíciót is szíven szúrja a napi pedál, a bérlet ára, a Kossuth utcai dugó, a Petőfi téri szatír. Vagy, hogy ne menjünk messzire, az augusztus 20-i mizéria, ami azok számára is tud borzasztóan bosszantó lenni, akik elfogadták, tudnak róla több mint 40 éve, azaz együtt élnek vele. Mára egyetlen árva napból egész karneváli hét lett, azaz hétszer annyi para, hétszer annyi tudatlanság: fogalma sincs a népnek, miféle ingyenes programokon lehetne megnézni, van-e még ízület a térdünkben vagy elszívta a szomszédháború a lépcsőfordulóban.

Szóval pillanatokon belül megtelnek a horgászszékek, a lágy lankák, a borospincék debrecenivel. Pohár, étel mellett majd dől a szó: ki kíváncsi otthon az útlezárásra, az idétlen zászlódobálókra, a hangzavarra? Jól teszik! Menjenek! Kell a hely azoknak, akik jönnek. Vagy éppen maradnak.

A virágkarnevál világkarnevál – egyedülálló látványosság, kuriózum, amihez változó magasságú kultúrát, evés-ivást, szórakoztató egyveleget építettek a mindenkori szervezők. S bár a virágillat mellett oszlopokban száll fel a pénz szaga, hülyék lennének máshogy tenni. Mindaddig azonban, míg a virágkompozíciók elterelik a figyelmet, az utcákon pedig ezrek hömpölyögnek, valamit nem csinálnak rosszul.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu