Hagyjuk már az egyházi iskolákat!
Nem ismerem a Hit Gyülekezetét, se a működési elveiket, se a nyájat, az se érdekel, ha világuralomra törnek, mert máshova tartozom. Az is lehet, más világba. Majd ha egyszer szétnézek közöttük, azt is megírom. De addig vidám vasárnapjuk, ragacsos szombatjuk, akár szita-szita péntekjük is lehet tőlem egész nyugodtan; más vallások gyakorlása közben is vannak olyan aktusok, amitől egy avatatlan szétröhögi vagy bokán pisili magát – legfeljebb azokat ritkábban mutatja a tévé. Akit ez zavar, ne nézzen oda! Különben meg templomba/gyülekezetbe járni valamivel egészségesebb, mint mondjuk az előttünk lévő játszótéren minden éjjel a beton támfalhoz vágni a sörös üvegeket, mert ha egyszer valaki jól megrugdossa a kedves 14 éveseket, majd nem lesz kihez imádkozni.
Hogy kell-e egyházi iskola, nem kérdés. Hogy valaki miért íratja oda a gyerekét, ahhoz senkinek semmi köze. De legyen más alternatíva is! Sámsonban nincs – aminek az lett az eredménye, hogy a Hitet és Sándor urat már szinte el is felejthetjük, az elmérgesedett ügy során az ellenzők odáig jutottak, gyűjtőnév alatt szapulják az egyházi iskolákat, mer’ hogy azok milyenek. Hát milyenek??? Járt egyházi iskolába az, aki azt mondja, írja, hangoztatja a homlokán lüktető érrel, hogy ott kimossák a diákok agyát? Az egyházi iskola nem attól egyházi iskola, hogy a kapuban szentelt vízben megfürdetik a gyereket, szünetben meg eljátsszák az inkvizíciót. Vagy mégis hogy gondolták? Hogy a matek háziban az összeadás jelek helyére Jézus Krisztust kell rajzolni a kereszten? Vagy kovásztalan kenyéren kívül nem adnak mást a menzán? Kizárólag Bibliával lehet menni még a vécére is? Dehogy!
Általánosba és egyetemre államiba jártam, középiskolába katolikusba. Ha le akarom egyszerűsíteni: volt egy közös reggeli ima, egy utolsó óra végi (kb. 30-30 másodperc), közötte heti egy hittan óra (45 perc), havonta egy osztálymise nulladik órában az iskola melletti kápolnában. Ennyi. AKI AKART, járhatott kórusba, ministrálni, focizni, színházba, önképzőkörbe, mehetett külföldre cserediáknak. A hittant pap tanította, minden más tantárgyat „civil tanár”. Egyenruhát csak ünnepi alkalmakkor vetettek fel velünk, anyámat soha nem kérték számon, fizetett-e egyházadót, vagy járunk-e vasárnap családilag templomba. Ténylegesen azonban jóval több volt ennél: mostanra érzem csak, e személytelenségében elszaródott világban, hogy mit jelentett. A házirend szerint nem lehetett bohócnak öltözni, miniszoknyát hordani, hajat, körmöt, szemet festeni, a lányok mégis lányoknak néztek ki, a fiúk fiúknak. A diákot teljes biztonsággal meg lehetett különböztetni a fiatal némettanárnőtől, ugyanúgy Freddy Kruegertől. És senki nem pofozott fel senkit. A magyartanár viszont néha félrehívott megkérdezni, hogy vagy, ha látta, nem jól.
Az Abigéllel beoltott nemzedéknek írom: nyújtóztassák ki magukat és higgyék el: sokat lazult a világ. Agyat mosni a tévé, a számítógép és a drogos haverok szoktak, nem a hittan, amin – tapasztalatból írom – nem azt tanítják, hogyan kell összeszerelni egy bombát. Persze a mi egykori egyházi iskolánkból se avattak még szentté senkit. Ott is volt szökés a kollégiumból és nem mindenki szűzen ment érettségizni, de 15 évvel ezelőtt már tapasztaltuk, amivel a legtöbb helyen még csak most próbálkoznak: segíteni a fogyatékkal élőt, elfogadni a más vallásút, vezetgetni a csetlő-botlót, a tanulási nehézségekkel küzdőt, az útkeresőt. Ingyen.
Bizonyára nem lettünk kevésbé gyarló emberek, mint az ateisták, vagy az állami gimisek. De minket ott rosszra soha nem tanítottak, nem bújtak belénk, nem politizáltak át. Az egyház, az iskola alapvetően egyébként sem sokat tehet azért, hogy mindenkiből agysebész legyen, és ne terrorista. Az egyházi oktatás is csak akkor megy többre a szokványosnál, ha nem erőszakol, hanem leguggol, szelíden segít; ezzel ki lehet ríni, mással nem. Ezen túlmenően, amit a diákévek adnak, élményt, értéket, el kell tenni magunknak – aztán van, akinek több van a zsebében, másoknak kevesebb.
Hitet nyilvánosan csak a szabad választás lehetősége mellett lehet tenni. A többi mély magáügy. Sámsonban vívja meg mindkét fél a maga harcát, de addig is az egyházi iskolát mint az első lövésre buzdító csatakiáltást jó lenne elfelejteni. Mert sokakat sért.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
