Fábry kontra Dzsudzsák

Fábry nagyon jó, amíg mondja a magáét: áll, löki a baromságot, hangulatot teremt, villódzó egységet a nyomorból, célozgat mesterien, szövi-fűzi-fonja-betonozza az áthallásokat annyi idő alatt, amennyi alatt a hallgatóság még csak odáig jutott el, hogy hányas széken ül. Karikíroz, túloz, szembesít: megvakargatja a valóság ekcémás könyökét. Könnyed és nagyon aktuális. A ma legkarakteresebb gerillája. Aztán amikor jön valaki – legyen az Kossuth-díjas művész, szépségkirálynő, legendás énekes, röhejes celeb vagy éppen megszelídült konkurencia –, valahogy bántó lesz az egész. Beleiszik a poharába, bámul bambán, elemzi a vendég cipőjének színét, majd kérdez olyanokat, aminek súlytalansága okán az ember kimegy rágyújtani, elmond egy Üdvözlégyet a reklámért, vagy azért, hogy ismét űzgélje egy kicsit Luanda a Showder Band-et. Jogos: aki mélyinterjút, netán aprólékos szociográfiát akar, kapcsoljon máshová, olvasson Veres Pétert meg Ottlik Gézát. Mindez a hányaveti látszat-trendiség lehet pontba szedett szerződés, forgatókönyvi kötöttség része, de ugyanúgy kétnapi munka egy komplett gegcsapattól. De lehet maga Fábry is. Aki belemagyaráz, félbeszakít, nem tisztel, kiszól, beszól, nem kanyarodik vissza, beékel, majd a mondat közepén kezet fog, elköszön: üljél arrébb, egyél gyümölcsöt, igyál vizet (kit érdekel), röhögj, tapsolj, verd a térded, én kérem a következőt. Mindezt látványos öncélúsággal teszi, ami aláhúzza a gyanút: sugárzó magabiztossággal nézi le bármelyik meghívottat. Ez a show, amit 12 éve nézünk.
Adja Isten, hogy csütörtök este Dzsudzsák Balázs nevét ne a súgógépről olvassa le (ahogy a másokét szokta), mert az elég égő lenne. Fábrynak. Meg ne feledkezzen róla, hogy ennek a fiatal klasszisnak egész Európa a képernyője, ami előtt nem nagyon kell lerágnia a körmét a nézettségért. Ráadásul van 33 év előnye a nagy showman-nel szemben. Mikor Dzsudzsák nevét már a bantu törzsek is skandálni fogják két birkaitatás között, Fábry akkor is csak szellemes megmondó ember marad. Pesten. Leányfalun. Persze kár is párhuzamot vonni: nem egy súlycsoport; más-más föld táplálta közönségműfaj.
Ha azért hívta meg a labdarúgót a produkció, mert tisztában vannak vele, hogy az embereknek (akik majd a bulvárlapok helyett felemelik) szívből szükségük van dzsudzsákbalázsokra, akkor rendben van. Lehet hozzá méltó módon viselkedni – vagy meg lehet tanulni. Ám ha azért invitálták a stúdióba, mert tisztában vannak vele, hogy az emberek közül csak az az érdekes, akit nézőnek hívnak, és ők akkor is nézik, nézik, nézik Dzsudzsák Balázst, ha véletlenül rosszul ragoz, úgy kiábrándító az egész.
Most tehát izgulhatunk, hogy ez a (nekünk) még mindig nagyon gyerek Dzsudzsák állja-e a majd a sódersarat, megtalálja-e a válaszokat, kivágja-e magát, ha esetleg Bódi Sylvi kosármérete vagy logopédusa jönne szóba. Nem sokat: vele szemben egy kis tiszteletet kérünk és várunk.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu















































