Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elmaradt buzizás

| 2011. 10. 29. | 10:18:33
Debrecen – Az állítást, hogy nőt szeret, szinte belemosolyogta a kamera és Szujó Zoli szemébe. Na, mondom, még megiszok egy kávét, öt perc múlva úgyis beindul az online buzizás, amire majd hátha kiált valamit a Szivárvány Egyesület – szinte rám tört a bulvárkanyaró.
Az elmaradt buzizás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

De nem így lett. Vártam két órát, két napot, most meg már eltelt tíz nap, és az interneten összesen hat hír fellelhető arról, hogy a színésznő-énekesnő egy Laura, és nem egy Lajos oldalán találta meg mindazt, amit keresett. Ide értve a szerelmet is. Minden további megjelent információ nem más, mint az eredeti utánközlése – az árnyalatok silány váltakozásával.

Nem mellékes: Gallusz Niki nem bejelentette a tévében a másságát, hanem igénytelen módon kiráncigálták belőle. Hányás, hogy behívnak valakit korán reggel a stúdióba, hogy jaj, de király, majd beszélgetünk az új darabodról, aztán menet közben kiderül, hogy egy kicsit beletúrunk az ágyadba is. Ha már itt vagy. Ne fáradj kétszer. Ahogy hányás az is, ha esetleg valaki így menedzsel egy produkciót: még szép, hogy színházjegyet vesz az egyszerű nép, ha élőben még sosem látott meleget. (Mehemet is így lehetett a tehénnel).

Jó, hogy köztudott volt leszbikussága, hiszen egy önkéntes Blikk-paparazzi már a nyár közepén kapott érte nettó 10 ezret, hogy beletolta a buliban csókot váltó pár képébe a bruttó 820 forintos kamerás telefonját, de saját szavakkal mégiscsak hitelesebb a sztori. A Blikk egyébként azért utánozhatatlan újság, mert mindig megírja azt is, ami még senki sem sejt, vagy még meg sem történt. Ilyen volt régen a Napló is: II. János Pál pápa április halálának formabontó címlapja már februárban kész volt. Az utolsó betűig, kivéve a dátumot. Alig várták, hogy elővegyék – ahogy a blikkeseknek sem fért már nyár óta zabszem a fenekébe, hogy mikor, melyik évszakban, milyen színű zokniban jön elő végre a művésznő egy kámingáuttal, vagy legalább a kezében egy térdig érő vibrátorral két előadás között. Abban se lett volna semmi különös. De nem jött. Akár a csatorna rendelte a beszélgetést, akár kulturális jellegű reklám indukálta, Gallusz Niki úgy vallott színt, hogy közben megőrizte (meleg) méltóságát.

Még csak suttogom, de magához képest megdöbbentően jól teljesített az ügyben, azaz jelét adta, hogy felnőni, megérni készül a társadalom, mert nem vetődik rá teljes testtel egy ilyen magánügyre. Mert mi ebben az extra? Ha már pletykálnak, oda kell állni gyilkos mosollyal, és azt mondani, igen, közben pedig félreérthetetlenül azt sugallni, hogy oké, innentől kezdve viszont takarodjatok, a részletekhez semmi közötök. Gallusz Niki olyan higgadtan nyitotta ki az ajtót a lebuzizók előtt (mert felőle jöhettek volna), mint aki nem tesz mást, csak kirakja a szemetet a küszöbre, hogy majd reggel, munkába menet leviszi. A két műsorvezetőt sikerült is olyan takarosan zavarba hozni, hogy lesírt az ábrázatukról: szégyen ez az egész RTL úgy, ahogy van.

Ha még néhányan Gallusz Niki után csinálnák ezt a nyakatekert sztendapot – minimum hozzá hasonló színvonalon, szégyenérzet nélkül –, bár megölnék a műsorvezetős-direktoros-színészes-politikusos buzis vicceket, mindenki más nyerne.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu

<script type="text/javascript" src="http://pro.hit.gemius.pl/gstream.js"></script><script type="text/javascript" src="http://rtlklub.hu/items/flash/player/silverlightcontrols.js"></script><object id="rtlklub_embedded_video_145169" width="400" height="300" type="application/x-shockwave-flash" data="http://rtlklub.hu/items/flash/player/flv_player.swf"><param name="movie" value="http://rtlklub.hu/items/flash/player/flv_player.swf"/><param name="menu" value="false"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowScriptAccess" value="always"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="flashvars" value="parameters=http://rtlklub.hu/getvideo/145169/embed&skin=http://rtlklub.hu/items/flash/player/skin/skin.xml?v=6&share=true"/><param name="share" value="true"/></object>

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Választások: kezdődik a kampány
Választások: kezdődik a kampány
Indul az aláírások gyűjtése.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Fenyegetőzés miatt mehet börtönbe a hajdú-bihari nagypapa
Fenyegetőzés miatt mehet börtönbe a hajdú-bihari nagypapa
Megpróbálta visszaszerezni unokája kerékpárját.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!