Összetartozás fénnyel és sötétséggel
1933-ban a Magyar Cserkészszövetség kezdeményezte először, hogy a világ sok-sok pontján élő magyarok gyújtsák meg a magyar szolidaritás tüzét. A kezdeményezést 2003-ban a Külföldi Magyar Cserkészszövetség javaslatára karolták fel újra). A magyar együvé tartozás lángjai festik pirosra az eget. Az 1560 m magas Csudáló-kőn, az 1694 m magas Dél-hegy alatt a csomafalvi kilátónál és nem utolsó sorban a Pricske-tetőn lévő kereszt tövében, 1544 m magasan a tengerszint fölött. Az Erdélyi Kárpát Egyesület Gyergyói Osztálya mozgósított e felemelő éjszakai eseményre, melyen a cserkészek is ott lesznek. (A gyergyóditrói Lovag Takó János cserkészcsapat pl. szállítási gondok miatt otthon, a község sportpályáján gyújt tüzet a tervezett Cengellér-tető (1036 m) helyett.
Kedves Hajdúm! Rád is gondolva írom e sorokat. Mert sokan voltak –debreceniek is – a nyári gyergyószentmiklósi EKE táborban, a Both-vára alatti Hét Virág panzióban és a körülötte kiképzett sátorozó helyen. Nem mosolyogtatni akarok, inkább a hősiesség példájaként említem, hogy a medveveszély ellenére is kitartott az a debreceni hölgy, aki reszketve, gyertyát égetve ült éjszaka a sátra előtt, miután megtudta, hogy ami a sátor alatt megmozdulhatott nem medve, legfeljebb egy viperafészek lehetett… Szegénykét valamelyik agyafúrt székely világosította föl, akit hajnali négykor költött fel, segítséget remélve tőle. (Mellesleg a tábor ideje alatt több városszéli gazdaságot felkeresett a maci, vérfürdőt rendezve birkák és kecskék között. A kollektív hisztéria pedig nem gyermekjáték. Olyan táborlakó nem is maradt, aki „ne látott volna” medvét, még ha az illető fényes nappal gombászó férfi volt is. Ennek ellenére senki nem menekült haza az Alföldre).
Jó volt a hangulat a magyar és a székely természetbarát között, miként az volt tíz nappal később az Erdélyi Magyar Ifjak immár nemzetpolitikai kérdéseket feszegető táborozása alatt is. Nem akarom elkiabálni, de már ezen a nyáron érződött, hogy más szelek fújnak a Tisza-Duna partján. Bevallom: úgy kezdetem érezni én is magam, mint a leköszönt kormány évei előtt. Mintha újra lenne nagy testvérem, aki, ha nem is segít, de van, akire hivatkozzam, mint gyermekkoromban, ha bántani akartak társaim.
Tüzek gyúlnak tehát a gyergyói ormokon, testvértüzek. Nem lármafák fénye világít a leszálló estben, sajátos tűzijáték lesz, görögtűz nélkül. Szíveink szikrájától lobbant nagy-nagy tüzek üzennek hegyről-hegyre – melengetve, hogy ismét jó magyarnak lenni ünnepnap, hétköznap. Székelyföldön is.
Vasárnap aztán a gyergyószentmiklósi Szent István templomban ünnepelhetjük a „pogány” székelyeket nem nagyon szerető király, immár békévé oldott emlékét.
Szomorú, de sötétségről is írnom kell.
Egyik bukaresti szülészeten történt tragikus balesett kapcsán. (Az okokat ma is vizsgálják. Nem is lényeges, hogy tűz volt-e vagy robbanás okozta a tragédiát, ami következtében nyolc csecsemő máris angyal lett, másik hat állapota pedig válságos). Nos, esetükben az együttérzés világot, fényt oltva jutott kifejezésre. Szerdán este 22 órakor Románia minden településén, sok-sok helyen hunytak ki a fények mind a közhivatalokban, középületekben, mind magánlakásokban.
A csöppségek halála nagyobb együttérzést eredményezett, mint korábban a megnyirbált javadalmak miatt szervezett megmozdulások. A román egészségügy haldoklása riasztóbb, mint a szalmaszál, amibe a bérek, illetve a nyugdíjak miatt kapaszkodhat a romániai.
Már várom, hogy mikor jut eszébe valamelyik okos nemzetféltőnek, hogy az egészségügy állapotaiért a nemrég kinevezett magyar nemzetiségű Cseke Attila RMDSZ-es minisztert okolja. Ám ismerve az itteni helyzetet, ami késik, nem múlik. Lemondásáról, lemondatásáról még nem röppent fel hír – legalábbis nem szereztem ilyenről tudomást –, lehet azért, mert a képviselő és a szenátor urak éppen vakációznak.
Nem a gyergyói hegyekben, még csak nem is a román tengerparton! Ennek ellenére sem hiszem, hogy nekik jobb lenne – lelkük gazdagodásának érzete okán –, mint a csillagos égre szikrákat pattintó máglyák mellett ünneplőknek.
