Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tetten ért javaslat

| 2010. 10. 30. | 11:21:27
Debrecen – Nekem eddig kétezer forint volt a legtöbb, amiről a helyszínen állított ki csekket a rendőr – azt se mertem otthon bevallani. Százezernél már haza se mennék.
Tetten ért javaslat
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pár évvel ezelőtt ugyanis gyorsabban hajtottam, mint lehetett volna, igaz, nem sokkal, csak kicsit. Örülhetek, hogy ennyivel megúsztam, januártól már nem járnék ilyen jól. Nem jellemző egyébként, hogy száguldozom az utakon – a 4-es például lehetővé sem teszi –, de ha elfogadják (és miért ne fogadnák el) Kósa Lajos meg két másik fideszes képviselő javaslatát a parlamentben, akkor még többször fogok a műszerfallal szemezni. A javaslatuk ugyanis arról szól, hogy az eddigi összeg ötszörösére emeljék a helyszíni bírság kiszabható összegét: húszezerről százra. Indoklásuk egyrészt az, hogy ennek a büntetésfajtának jelentős a visszatartó ereje, másrészt, hogy a „szabálysértési jog története során a helyszíni bírság összege mindig igyekezett szinkronban lenni az önkormányzati rendeletekben meghatározható szabálysértési bírsággal”. És mivel utóbbinak a felső határát 2010. január 1-vel 50 ezer forintra emelték, így szükségesnek tartják az előbbiét is megnövelni.

A százezer forintnak lehet visszatartó ereje, az biztos. Helyszínen csekket mondjuk nemcsak a rendőr állíthat ki, hanem a vám- és pénzügyőr vagy a tűzoltó is, de leggyakrabban mégiscsak az útszélen meszelgető fakabátok szokták az embert megbüntetni. S a visszatartás jogos is, mert statisztikák szerint még mindig a gyorshajtás vezet a baleseteket kiváltó okok között. Ráadásul, ha nincs tettenérés, akkor akármilyen brutál összeget szabnak ki a például 280-nal száguldozóra, nem biztos, hogy befizeti az illető (és még a vezetői engedélyét se veszik el). Igaz, a helyszíni bírságot se feltétlen – olvastam valahol, hogy milliárdos nagyságrendű a kintlévőség –, hisz azzal is csak el kell menni a postára.

Szerintem a legnagyobb visszatartó ereje annak van inkább, ha a helyszínen ugrik a jogsi. Az már igen! Hiszen bár vannak elvetemültek, akik kockáztatnak, sokkal kevesebben, mint azok, akik tényleg betartják a tilalmat.
Leghitelesebben erről nyilván a mostani törvényjavaslat egyik benyújtója, Kósa Lajos tudna mesélni, hiszen annak idején, 2004. április 18-án őt is utolérte a „végzet”. Berettyóújfaluban 50 helyett 91-gyel ment, a saját védekezése szerint csak a városhatárt jelző tábla előtt lépett rá a gázra. Ezt azonban a rendőrök nem méltányolhatták, s mivel Kósa a tettenéréskor szóban lemondott a mentelmi jogáról (írásban csak később, bár ez utólag már mindegy), lefolytatták vele szemben a szabálysértési eljárást. Két hónapig kellett vitetnie magát.

A tegnap benyújtott szándék tehát nemes, a cél támogatandó, az eredményességét tekintve azonban borúlátó vagyok: ha eddig sokan nem fizették be, most majd még többen nem fogják. De az is lehet, hogy egyszerűen csak a megemelt összegű bírságolásnak a puszta gondolatától is remeg a gyomrom, hiszen – mint minden normális autóvezető – én is átlépem néha a határokat.



B. Gergely Krisztina
b.gergely.krisztina@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Film készült Földes Lászlóról
Film készült Földes Lászlóról
Hobo teljes életművét bemutatja az alkotás.
Film a Netflixen a sakk királynőjéről, aki magyar
Film a Netflixen a sakk királynőjéről, aki magyar
Az egyetlen nő, aki a férfiak között is a legjobbak közé jutott.
Az ördög másodszor is Pradát visel
Az ördög másodszor is Pradát visel
A sikerfilm folytatása tavasszal a mozikban! +Előzetes
Jason Stathamet is verte a Magyar menyegző
Jason Stathamet is verte a Magyar menyegző
Érzelmekben gazdag történet sok néptánccal fűszerezve.
Elhunyt Catherine O'Hara Emmy-díjas színésznő
Elhunyt Catherine O'Hara Emmy-díjas színésznő
A Reszkessetek betörőkben a főszereplő Kevin anyját alakította.
Íme, a legjobb magyar tévés produkciók!
Íme, a legjobb magyar tévés produkciók!
A tévében vagy streamingen 2025-ben leadott műsorokat értékelték.
Elhunyt az ország nőfaló Gábor Gábora
Elhunyt az ország nőfaló Gábor Gábora
Koltai János 91 éves volt.
Elhunyt a magyar szinkron oszlopos tagja
Elhunyt a magyar szinkron oszlopos tagja
Mély hangját generációk ismerték és szerették.
Elhunyt Tarr Béla
Elhunyt Tarr Béla
A Guardiennél megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Le- és kitütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Le- és kitütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Véget ért a debreceni pofonparádé.
Debrecenben két óra alatt minden eldől
Debrecenben két óra alatt minden eldől
Az utolsó csata következik a Miskolc elleni párharcban.
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Túl kell lendülnünk a vereségen - mondta a DEAC mestere.
Gazdaság
Debreceni MÁV-székház: vannak érdeklődők
A vasúttársaság vezetőjét a március elején leszakadt kőlap miatt is kérdeztük.
Bihardancsházán a napelemekre kértek egyházi áldást
Ünnepélyesen adták át a szociális intézmény energetikai fejlesztését a kistelepülésen.
Új aluljárót kapna a Nagyállomás
A debreceni pályaudvaron újabb nyolc térfigyelő kamerákat szerelnek fel.
Lukács-fityisz és Angyalföld téri akadálypálya
Könnyítések a panelprogramban, lejár a MODEM vezetőjének megbízása, tilalom Pallagon.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Pallagi svindlire figyelmeztettek
Sürgősségi előterjesztés a debreceni közgyűlésen.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Egy grátisz gombnyomással azonnali nyeremények várnak rád!
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
A Karacs rendezvénye egyszerre szólt a családoknak, a továbbtanulásról és az intézmény pozitívumairól.
Otthoni kávézás új szinten
Otthoni kávézás új szinten
Eszpresszó kávéfőző választási útmutató.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
157 hőközpont műszerész és villanyszerelő munkáinak elvégzésére írtak ki pályázatot
Hirdetés