Nóta in-dulj!
Amikor a férjemet NATO-kompatibilissá tették, nem vettem észre rajta semmit. Pedig az egyhetes kiképzésen elő is léptették, tartalékos hadnagyként jött haza a végén, és legalább dupla pénzt kapott arra a pár napra. A 12 évvel ezelőtti emlék onnan jutott eszembe, hogy a minap Pósán képviselő úr bedobta a köztudatba a minimális kiképzésről szóló teóriáját. Arról próbálta meggyőzni a sajtótájékoztatóján jelenlévő újságírókat, hogy egy esetleges vészhelyzet idején mindenkinek kötelessége a honvédelem, de aki még életében nem látott pisztolyt, az bizony nem sok hasznot hozna egy ilyen helyzetben. Nos, én még életemben nem láttam, nem fogtam, nem szereltem se szét, se össze, én valószínűleg saját magamat lőném le vele egyesek nagy örömére. Tehát nekem feltétlenül szükségem volna egy ilyen minimális kiképzésre, már ha a honvédelem mindenkire, úgy a nőkre is, mint a férfiakra nézve kötelező feladat. Alkotmányos kötelesség vagy mi.
Az általam reprezentatívnak tartott, saját magam készítette felmérés alapján két dolgot mondhatok. Az egyik: azok az ismerőseim, akik sikeresen abszolválták a katonaságot, akár 1, akár 2 év futamidővel, azt mondták, nem hülyeség a tartalékos kiképzés. Azt a pár napot (főleg 1 vagy 2 év előélet után) simán ki lehet bírni, s legalább addig se kell bemenni dolgozni, viszont a lóvé két helyről is jár. Miután Pósán képviselő úr ezzel kapcsolatban Svájcra hivatkozott, megnéztem, mi a helyzet náluk. Az ottani katonaság hosszú időn át érinthetetlen intézmény volt, egyfajta összekovácsoló műhely, amely egyfelől a haza védelmére, másfelől a közös élmények szerzésére szolgált. A fiatalok jelenleg nem tudják megúszni a sorozást, ezen a télen is körülbelül 8 ezren kezdik meg az első 5 hónapos szolgálatukat, viszont nem biztos, hogy ez mindig így marad. Az új időknek új szelei, a modern felfogás és a költségcsökkentés igénye miatt (ami Svájcban is fő szempont? szinte hihetetlen) elképzelhető, hogy ott is megszüntetik a sorkötelezettséget. Tehát Svájccal kár példálózni, hiába na, semmi sem a régi már ott sem!
Viszont Finnországgal talán még elő lehet rukkolni. Egy adat szerint vészhelyzetben Finnország 350 ezer férfit tud mozgósítani, a katonák tudását pedig a rendszeres ismétlő gyakorlatok során fejlesztik. Na ugye! Szóval akik már átestek ezen az „esélyegyenlőség eszményét” megtestesítő 6, 9 vagy 12 hónapon (márpedig a finn férfiaknak állítólag több mint 80 százaléka átesik rajta), az utána is kap kiképzést, el ne feledje, amit nagy nehezen megtanult.
A felmérésem másik oldali szereplőit kérdezve viszont arra jutottam, hogy aki annak idején sikeresen vett magának súlyos tízezrekért demenciát igazoló papírt, az kellőképpen be van szarva Pósán László ötletétől. De vajon miért? Talán azért, mert most udvarolhat megint a haver pszichiáternek és perkálhat újabb tízezreket egy friss igazolásért? Vagy talán azért, mert mostanra ehhez se pénze, se haverja nincsen? Vagy mert esetleg kiderülne, hogy ma már ingyen is járna neki a félcédula az eltelt munkás évek velejáró következményeként? Ki tudja…
De nem is fontos ez most. Mivel egyelőre a haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége, és mivel egyelőre még van Magyar Köztársaság is, sőt, mivel egyelőre a Fidesz a kétharmadával bármit megcsinálhat a törvényhozásban, amit csak akar, így – egyelőre – kár idegeskedni bárminemű tartalékos kiképzés miatt. Egy esetleges háború vagy akármilyen rendkívüli állapot esetén úgyis a pillanat írja majd a forgatókönyvet, s ha menni kell a fiainknak, férjeinknek, hát menni kell. Akár volt már a kezükben géppisztoly, akár nem.
B. Gergely Krisztina
