Csillagok puncslikőrrel

Nem mintha különösebben várta volna a 30Y-koncertet, de a zene még annyira sem tudta lekötni, hogy legalább tíz szívdobbanásig ne Andira gondoljon. Így meg aztán, hogy a dombtetőn felállított színpadtól elég messzire álltak meg a barátaival, mert feltűnt egy jobb csajokból álló társaság, végképp lemondott Beckékről. Egy pillanatig sem bánta, mert a fülében még mindig a nővel egy órája lezajlott telefonbeszélgetés indult el újra és újra, Andi kényszeredett hangjával. Ezt Bogozd ki, bazmeg.

Széttartó idegpályákon

Pedig az előző nap elhitette Zoltánnal, hogy van valaki, aki az összes nehézség ellenére vele akar lenni. Andi, akit otthon hagyott, hogy a régi haverokkal eljöjjön az ország másik végébe fesztiválozni, de kétszer is beszéltek mobilon, vibráló hangon mesélte, képzelje el, a fia azt mondta: Zoltánt szeretné apukájának. Ez akkor is marha jól esett a lelkének, ha igazából csöppet se lepte meg. Legfeljebb nem számított rá. Zoltán majdnem ugyanazzal a mozdulattal túrt a gyerek hajába, vagy megsimogatta a térdét a sofőrülésben hátrafordulva, ahogy a saját lányáét. A kisfú nem ehhez volt szokva. A férfi néha mosolygott is, előbb-utóbb majd csak pedofilnak nézi Andi valamelyik túlbuzgó családtagja. De saját apai reflexei sokkal jobban érdekelték mások véleményénél. Tehát annak örült inkább, hogy a kisfiúval működik a kémiájuk. 
Zoltán vállát addig veregették tegnap este a barátok, megérdemelted már, tesó, hogy elsimultak benne az örökös kételyek: csak nincs beoltva boldogság ellen. Míg hajnalig itták a sötétbarna Hammurapit, meg a világos és jóval olcsóbb fóti pilst, csak ült és hangoskodott a többiekkel, feldobódva, mint aki legalább egy négytalálatos lottószelvényt használ söralátétnek.

Ezt az iránytalan lebegést váltotta fel a szigorú gravitáció másnap, a 30Y-ra menet a domboldalon.
Andi hangja olyan volt, mint aki nagyobb társaságra főz vagy szűk határidős munkában van éppen, és baromira nincs kedve diskurálgatni. Ha vakkantott is valamit a telefonba, csak a társalgás látszatának  fenntartására, semmint érdeklődésből tette. Zoltán raáadásul volt annyira balfasz, hogy gyanútlanul megjegyezze, mennyire laza mindenki, két vadidegen lány is meghívta volna dumálni. Andi annyit mondott, menjen nyugodtan.

Zoltán kért egy puncslikőrt és messzire elsétált a többiektől. Ahol ő állt, a dombra ráborult a csillagos éj. Egy nagyon közeli barátjára, Vikire gondolt, mert az asszony imádta a távoli ragyogást. Mint akik titokban az ábrándjaiknak élnek. Zoltán éveken át keringett ennek a kétgyermekes asszonynak a vonzásában, és többszörösen össze kellett törnie a szívének, mire képes lett kimondani, hogy Viki a rögeszméjévé vált.
A gyönyörű Andi, tudtán kívül ennek a rögeszmének a kényszerpályájáról térítette le Zoltánt. A férfi előzetesen elképzelhetetlennek tartotta azt a fénysebességget, amivel távolodni kezdett Vikitől, akivel korábban sok időt töltött és a nő minden rezdülésére görcsösen reagálni akart. Néhány múló pillanatig maga előtt is szégyenkezett, amikor összevetett egy Andival töltött pásztorórát azzal a sok okos programmal, amit a másik asszonynak köszönhetett. Nem volt vitás, hogy ha most rákérdeznének, melyiket választaná. A bűntudatra pedig vállat vont: Viki ugyanígy döntene. Attól még szeretheti.
Az özvegy, nála négy évvel fiatalabb Andival még friss, három hónapos volt az egész, hét éves gyerekeik ugyanabba a színjátszó szakkörbe jártak és váratlan módon (fiú-lány) összebarátkoztak. Zoltán a maga átlagosságával álmában sem gondolta, hogy lehet valami. Akkor bizonytalandott el először, amikor a két gyerek az asszonynál játszott és Andi megkérte, hozzon már valami jobb parizert, ha már úgyis a Tescóban van. A nő hangja úgy csilingelt, mint aki szeretné, Zoltán menjen fel, ne csak kapuzzon, hogy engedheted Flórát. Addig beszélgettek, hogy a gyerekeik elaludtak a kanapén. De csak nevettek rajta és a férfi hazament. Persze a parizerrel. Mikor már összejöttek, Andi megvallotta, nem is akart kapcsolatot, kényelmesebb neki egyedül. De amikor Zoltán pár nappal a parizeres este után a gyerekekért menet végigsimított az alkarján  színjátszóterem előtt,  elbizonytalanodott.

Zoltán a nyelvével a szájpadlásának nyomkodta a likőrkortyokat, majd mélyet lélegzett. Andi ezt az italt szerette, fellazította. Ha Zoltán ment, mindig puncslikőröztek egy kicsit, egy cigit is elszívtak mellé az erkélyen és csókolóztak. A férfi olyan erővel lötyögtette a maradék italt a műanyag pohárban, hogy kicsordult. Azon bosszankodott, hogy megint hány esti futás marad ki a fesztivál miatt. Mióta összejöttek Andival, totál szétcsúszott: huszonnégy órás melója, a lánya, az Andival vagy a négyesben töltött programok mellett képtelen volt saját magával is törődni, miközben a mindig csinos, ápolt nőre gondolva egyre dolgozott benne a megfelelési kényszer. Ilyenkor direkt felidézte, hogy az asszony máris fogamzásgátlót iratott: ha egy nő ilyet tesz, az csakis hosszabb távra tervezhet, ismételgette idegesen. 

Gyulladáspont

Andi észre sem vette, hogy vigyorog. Tiborral csetelt. A férfivel körülbelül fél évvel korábban ismerkedtek össze, a nő részéről semmi különös nem volt, egy nagyon könnyen felejthető éjszakát leszámítva. A pasi ismét nyomult, Andi pedig úgy tett, mintha nem lenne Zoltán. És nem, nem érezte magát rosszul ettől.
Mielőtt Zoltán elutazott a barátaival a fesztiválra, volt egy kemény estéjük. Őbelé legalábbis beléállt az ideg, azt hitte, terhes lett a férfitól, akin viszont nem látszott nyugtalanság. Ettől már önmagába majd szétrobbant. Mit képzel ez? Zoltán végül hozott egy tesztet az ügyeletes patikából, negatív lett.
Andi számára így is felért egy kijózanító pofonnal: miként magyarázná el a fiának? Hogyan lehet ennyire könnyelmű? És ha Zoltán csinál neki egy gyereket, majd lelép?

Másként kezdte látni a férfit. Ahogy Zoltán elindított a számítógépen valami nagyon hülye metálzenét és a mobiljához hajolva próbált elolvasni valamit, észrevette a csúnya tokáját. A dudorodó hasát. A feje búbjának kopaszodását. Az igénytelen pólóját. Miközben bedobta egy fiókba a terhességi teszt tasakját, Andi arra gondolt, akarja-e ezt a férfit nézni a nappalijában. Lehet, hogy jószívű, de arra gyorsan ráun az ember.

Felállt, hogy elmosogasson. Alig várta, hogy elnyúljon az ágyon – úgy kevésbé fájt a medencéje. Már Zoltán előtt is többször volt gyulladásban. Nem akarta lelombozni őt, de a „döngetés” helyett, ahogy fogalmazott egyszer, valami lágyabbal is beérte volna. Gyorsabban gyógyulna, tette hozzá, ha legalább ki tudnám magamat aludni. A férfiból kiveszni látszott az első hetek gyöngéd szenvedélye. Mióta Zoltán van, állandóan a laptopján matat, éjfélkor és hajnalban is. Normális, aki este tizenegykor még telefonál? 
Zoltán elment, és az első nap még egy picit hiányzott az ölelése. A másodikon már nem: Andi régen aludt akkorát, mint azon az éjszakán. Még a medencéje is megnyugodott, pedig a csak fényképen látott apjával álmodott, aki még csecsemőkoránan lelépett otthonról. Soha nem kereste őket, nem vett róluk tudomást. 
Amikor Zoltán arról beszélt, hogy kipróbálná magát külföldön és akár az USA-ba is költözne, nem vette észre a nő tekintetének elsötétülését. A férfi azt számolta, hány év alatt kereshetné meg egy családi ház árát. A nő azt, hogy mennyivel marad kevesebb pénzük a fiával most, hogy a közös vacsorák és programok megterhelik a kasszát. Andi felnézett, és azon kapta magát, hogy mennyire nem érdekli Amerika. Tudta, a férfi érzékeny, gyorsan észre fogja venni a színeváltozását. Nem akart magyarázkodni.
A negyedik napon, hogy Zoltán elment fesztiválozni, Andi nem reagált az sms-ére. Ahogy hazajött, még beszéltek, de utána semmi, hiába írt Zoltán. 

A legcsekélyebb bűntudata sem volt.

Hiszen ez maga volt a válasz. 

A nő úgy érezte, nem tehet mást.

Ratalics László