Nem titkosszolgálat, politikai rendőrség, hanem mindez többes számban. (Felénk ugyanis legalább annyi ilyen-olyan ügynök tevékenykedik, mint 1989 előtt).

Az sem titok, hogy legalább annyian vallják: a házaspárt nem végezték ki, mint ahányan tényként kezelték a hírt, a tévéadásokban közzétett filmeket pedig készpénznek vették. Az elmúlt 20 évben nevetségesen sok spekulációt hallhattunk, a trónfosztás sok-sok résztvevője nyilatkozhatott. A szemük sem állt jól! Főleg a továbbhazudozás, a csúsztatások, a ferdítések, az ellenmondásos viselkedés és kinyilatkoztatás zavart. Kedves hajdúm, én már senkinek sem hiszek közülük. Eddig se nagyon hittem, de valami gyönge fuvallat arra késztetett, hogy figyeljek azért oda, bármennyire is nem érdekel a gyilkosság – mert az volt –, a közönséges leszámolás, pontosabban likvidálás. Az volt ugyanis, útszéli az eljárás, ahogy a két szerencsétlent elintézték. Már ha elintézték, ha nem aljas színjáték volt és csak azt szolgálta, hogy a diktátor és felesége neve még legalább félévszázadon át fennmaradjon és utcák elnevezése nélkül, szobrok nélkül mind a jóérzésű emberek, mind a gazemberek őrizzék e bűvös neveket. A jóérzésűek elsősorban azért, mert tudják, tisztességes per után szabadott volna csak ítéletet hozni, nem máriás huncutok fontoskodása alapján hülyíteni a világot. Csakhogy lett volna akkor dínomdánom! Mert sok minden kiderült volna, s talán nem is a mai Románia alakul ki, melyben a pártharcosok második és harmadik vonala vehette át az irányítást.

Olvasd tovább az Édes Erdély blogban!