Kegyencek kora

civishir.hu

2016.05.18. 17:06

Kegyencek kora
Fotó: Szecsődi Balázs

A Fidesz világából nem dezertálnak a bukott prominensek.

Hirdetés

Bár támadják minden oldalról, külhoni hátszéllel előrelökvén vagy virtusforradalmi önhevülettel, az Orbán Viktor által kialakított – egyébként számtalan erényt felvonultató – rendszer pillanatnyilag megingathatatlan. Európa egykoron volt irigylendő régiója lassacskán a Kárpát-medence környékén keresendő, ahol a jóléti lemaradást bőséggel kárpótolja a biztonság; a mindennapos, migránsok által elkövetett atrocitások csak a képernyőkről köszönnek be Piac utcai lakásokba, csak úgy, mint az alulművelt és iskolázatlan nyugati vezetők előre megjósolt bukásainak láncreakciós terjedése.

Orbán nyugalma azonban nem csak egészséges patriotizmusának tulajdonítható, hanem az olyan hatalomtechnikai, a hatalom megőrzésére irányuló politikának is, amely az évszázadok folyamán csak csiszolódott és az adott kor feltételeihez finomodott. Orbán sikerének egyik ritkán emlegetett titka menedzseri képességeiben rejlik.

A spártai hadrendbe állított pártemberek és automata végrehajtók olyan erőt képviselnek, amelynek láttán Machiavelli is csak csettintene.

Az, ahogyan a miniszterelnök megválogatja embereit, majd ha szükséges, megszabadul tőlük, de úgy, hogy a többségüket mégis magához láncolja – kétségkívül vezetői képességekről tanúskodik. Kifizeti őket a bukásuk után is, nem engedi el őket, nem hagyja, hogy tábort váltsanak; ügyel arra, hogy a főúri kegy elvesztése ne okozzon megélhetési traumát, és ne keltsen átigazolási kényszert.

A Fideszt Fodor Gáborék óta nem hagyta el a saját Pozsgayja, Tölgyessyje vagy Szili Katalinja – a Fidesz világából nem dezertálnak a bukott prominensek. A legmesszebb talán Ángyán József jutott, de manapság ő is a Jobbik összejövetelein csápol, azaz nem át-, csak továbbállt. Orbán persze örömmel csap le a más pártokban ülő Pozsgaykra és Szilikre, a Lezsákokra és Turi-Kovács Bélákra, ha úgy alakulnak a dolgok. Ez alkalmasint a szövetségi kör bővítését jelenti (az MDF, a KDNP, az FKGP egy részének annektálása, amely képes még egy Rubovszky-féle szenilitást is a sáncokon belül kezelni), néha egyszerű body-shopping (Tölgyessy, Szűrös, Szili, stb.) És mindeközben figyelni kell az ifjú és lojális titánok, az olajoshajúak karriertervezésére is.

Röviden: Orbán okosan integrált, folyamatosan nőtt azok száma, akik meghívót kaphatnak Kötcsére, Tusványosra, az évértékelő beszédekre. Egyvalamit azonban jó, ha eszébe vés mindenki, legyen az illető alapító atya vagy feltörekvő fidelitasos: a lázadásra, a pártütésre nincs bocsánat. A kormányt, a pártot és különösen Orbán Viktort már bírálni is csak otthon, egyedül dünnyögve szabad (kivéve Kövér Lászlónak, esetenként Lázárnak). Aki ennél messzebbre megy, az nem számíthat semmiféle jutalomra. Köddé válik, létezéséről nem vesznek tudomást.

Illés Zoltán bő egy éve tett néhány megjegyzést Paksról, meg holmi vélelmezett összeférhetetlenségről; ma kívülről, semmilyen kormányzati pozíciót nem birtokolva bírálgatja az ATV-n a kormányt vagy jobb híján posztos rendőrök tányérsapkáját üvölti le a Liget fái között magatehetetlen dühében. És hát vannak, akik rosszabbul jártak, a bosszú hosszú évekig kísérte még őket: terjedelmesen mesélhetne erről Dávid Ibolya, Torgyán József vagy Szabadi Béla is. (Működik a dolog vidéken is; Rezes Gábor, a gazdák szószólójaként több alkalommal is nagy nyilvánosság előtt hozta zavarba a hortobágyi földekkel kapcsolatban a Debrecent még mindig kézben tartó Kósa Lajost: az idén ki is került a Holding Felügyelő Bizottságából).

Az újonnan felkapaszkodók több lépcsős íratlan szabályok mentén jutnak el a jól fizető, gondolkodástól mentes automata csinovnyikok világába. Évekig tartó kemény robot, a pártvonal rendíthetetlen képviselete ilyen-olyan önkormányzati posztokon, a sportvonalon, szóvivők esetében akár a kínos bohóckodás is elvárás – de a jó munka előbb-utóbb elnyeri jutalmát.

A jó automata előbb képviselő, majd frakcióvezető lesz vagy miniszter, de legalábbis államtitkár vagy megyei kormánymegbízott, aszerint, hogy éppen hol tudja nagyobb haszonnal kamatoztatni képességeit és ambícióit.

Mindezt Orbán Viktor szoros felügyelete alatt, hiszen minden érdemi személyi kérdésben a miniszterelnök dönt. Az automata soha nem keveredik bármifajta önálló kezdeményezés, uram bocsá’, önálló gondolat gyanújába, inkább vágtázni kezd a parlamenti folyosókon, ha újságírókat szimatol. Ezért aztán a szakmai előélet vagy tapasztalat sem különösebben számít – a lojalitás annál inkább. (Debrecenben elég csak végigtekinteni az alpolgármester urakon, és kész a leltár.) Tegyük hozzá persze azt is, hogy a frakció és a kormányzati szereplők jelentős részének a pártéleten kívül semmilyen érdemi szakmai tapasztalata nincsen, ha csak a fiatalabbaknál a Fidelitasban végzett tevékenységet nem soroljuk ide.

2014 után ilyenek lepték el a debreceni közgyűlést is, partvonalon túlra tolva a kifacsart tudásúakat, a levitézlett sokat látott ősbölényeket. Orbán sohasem felejt, de képes tanulni. Élete első és legfontosabb felismerése, hogy a monolitikusnak látszó baloldallal szemben csak egy hasonlóan egységes jobboldalnak van esélye, amit 1998-ra sikeresen össze is kovácsolt; amikor 2002-ben meglepetésszerű vereséget szenvedett, már övé volt a pártpaletta jobboldalának döntő többsége. A Fidesz beágyazottsága is jelentősen nőtt, ám a politikán kívüli, de a politikára jelentős hatást gyakorló úgynevezett civil világ feletti befolyása még mindig csekély volt.

A vereség egyik kézenfekvő tanulsága tehát, hogy szükség van külső szövetségesekre is. Orbán számos politikai teljesítménye közül az egyik leginkább figyelemre méltó, hogy ezt a fajta építkezést ellenzékben is képes volt megvalósítani. A 2002-es főpolgármester-választásokra bejelentkezett a szocik által korábban kikosarazott Schmitt Pál, aki megsemmisítő veresége ellenére a Fidesz egyik arca maradt és fontos szerepet játszott abban, hogy a magyar sportvilág celebjeinek jelentős része beállt Orbán mögé. Hasonlóképpen kitartott választási szövetségese mellett a Lungo Drom, és nagyszerű a kapcsolat a fontosabb szakmai kamarákkal is. Mindehhez tegyük hozzá a tényleg tetszetős gazdasági mutatókat, és figyeljük a jövő évtől havonta jelentkező lakossági hangulatfokozó intézkedéseket, a büdzsében erre már régen elkülönítettek tételeket. Sok sikert! – mondhatnánk az ezzel a hatalommal szembeszállni készülőknek, mint ahogyan az albán maffiózó kedélyeskedett a lányát kereső apával az Elrabolva cím eposzban. Csak éppen a túloldalon nem látunk egy darab Liam Neesont sem, Luc Besson, aki pedig ezt a kampányt megfinanszírozná, sokkal jobb befektetésekben gondolkodik.

Szalmási Nimród

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés