Januári mártírhalál

2016.01.21. 13:28

Januári mártírhalál

Szirmay Tamás és társai politikai pere.

Hirdetés

Negyvenhét évvel ezelőtt, 1969. január 20-án Bauer Sándor ipari tanuló 17 évesen utolsó útjára indult. Üllői úti otthonától a Nemzeti Múzeum kertjéig. Ott lelocsolta ruháját benzinnel, és felgyújtotta magát. Búcsúlevelében leírta, hogy tettét saját akaratából, szabad elhatározásából teszi, csatlakozva ezzel Jan Palach prágai diák 1969. január 16-ai tiltakozó önégetéséhez. Bauer Sándor élő fáklyaként lobogva, kezében két nemzeti lobogót lengetve figyelmeztette nemzetét a kommunista elnyomás, a szovjet megszállás és a diktatúra szörnyű és elviselhetetlen tényeire.

Tettével egyszerre tiltakozott a fojtogató légkör és a magyar részvétellel történt csehszlovákiai megszállás ellen. A Honvéd kórházba történt beszállítása után még három napot élt, ekkor már előzetes letartóztatásban. Kórházi szobájában három rendőr őrizte, szüleit, hozzátartozóit, barátait kihallgatták, megfigyelték. Haláláról csak hazug híreket közölt a pártállam irányított sajtója, közönséges öngyilkosságként állítva be tettét. Kortársai közül többen kételyeiket fogalmazták meg halálhírére, a hatalom kezét sejtve a kórházban történtekkel kapcsolatban. Valóban szenvedett-e olyan égési sérüléseket, amelyekbe bele kellett halnia?

Neve hamar fogalommá vált a lázadó eszmék iránt fogékony kortársai körében. Március 15-én a Múzeum-kertben megjelent fiatalok közül sokakban felmerülhetett, hogy Bauer Sándor önfeláldozó mártírhalált halt. Erre bizonyság Szirmay Tamás és társai politikai pere. Az „államellenes összeesküvésre irányuló előkészület” bűntettében elítélt Szirmay Tamás, Babay László, Joó István, Tóth Zoltán és Kovács Ferenc azért állt bíróság előtt, mert szélesebb baráti körben 1969. március 15. és 1969. április 30. között többször beszélgettek politikai témákról. Március 15-én a hivatalos megemlékezések után néhányan közülük részt vettek a spontán szerveződött megemlékezéseken, amelyek során délután virágot helyeztek el a Kossuth-szobornál és a Bem-szobornál. Este pedig a Petőfi-szobornál és a Múzeum-kertben gyűltek össze. Ezután a Háry borozóban két társaság ismerkedett össze, ahol 1848-as dalokat énekeltek.

Az elsőfokú ítélet indoklásában olvasható:

„…a társaság egyöntetűen megállapította, hogy a jelenlegi társadalmi rendszerben nem ápolják megfelelően a nemzeti hagyományokat, március 15. nem piros betűs ünnep, és ezt a napot nem ünneplik úgy, mint a kommunista ünnepeket…”

A társaság tagjai március 22-én Szirmay Tamás javaslatára megkoszorúzták a Parlament előtti Kossuth-szobrot, és körülbelül 20 perces ünnepséget tartottak. Babay László későbbi beszélgetéseik során felvetette egy szoborrobbantás tervét, s erről hosszas kocsmai viták folytak a társaság tagjai között. Szirmay Tamás főiskolai hallgató a többieknek a „csehszlovákiai eseményekről kezdett beszélni. Elmondta, hogy a Szovjetunió fegyveresen törte le a csehszlovák nép szabadságharcát, mint tette azt 1956-ban Magyarországon, azzal a különbséggel, hogy most a Varsói Szerződés csapatait is felhasználta erre a célra. Ezután Jan Palach csehszlovák diákról, aki Prágában, a Vencel téren nyilvánosan elégette magát, úgy nyilatkozott, hogy hős volt, mert a Szovjetunió »megszállása« elleni tiltakozásul égette el magát. (…)

Szirmay Tamás arról is tájékoztatta társait, hogy Bauer Sándor, aki a Múzeum-kertben önkéntes tűzhalált halt, ugyancsak hős volt, mert ő is a magyarországi szovjet megszállás ellen tiltakozott.” A társaság tagjai április 26-án este a Múzeum-kertbe mentek. Erről a napról a következőt állapítja meg a bírósági ítélet:

„Szirmay Tamás ismét Bauer Sándorról és Jan Palachról mint hősökről kezdett beszélni (…) valaki azt javasolta, rendezzenek gyűjtést Bauer Sándor szülei számára. Szirmay Tamás ugyanakkor javasolta, hogy meg kellene keresni Bauer Sándor sírját és azt megkoszorúzni. Szirmay Tamás eközben cipője orrával leírta a homokba Bauer Sándor nevét, majd hangosan megjegyezte, hogy a Múzeum-kertben valahol jól látható helyre kellene kiírni Bauer Sándor nevét. Javasolta, hogy a Petőfi-emléktábla mellé, az oszlopra kellene kiírni. Miután a társaság tagjai közül Babay László volt a legmagasabb, így Szirmay Tamás felszólította őt, hogy írja ki Bauer Sándor nevét. Babay László szót fogadott, felvett a földről egy tégladarabot, és az oszlophoz ment. Majd Szentiványi György felemelte őt kellő magasságba, és ekkor Babay László az oszlopra egy keresztet rajzolt, mely fölé az 1969. dátumot írta, a kereszt alá pedig kiírta Bauer Sándor nevét. A kiírás még az esti gyönge világításban is jól látható volt.” (Nyom. Ir., 332. oldal.) 

A nyomozást előzetes letartóztatásban végigélő Szirmay Tamás így emlékezik a rendőrségi vizsgálatra:

„…akkor már eleve a rendőrség vette át a bíróság szerepét. A folyamatos kihallgatás során fönntartották valakivel a kapcsolatot telefonon. Kassai László volt a vizsgálótiszt a Tolnai Lajos utcában. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot valakivel, de hogy kivel, azt én nem tudom”. A vizsgálatot folyamatosan meghosszabbították, először izgatás volt a vád, utána államrendszer megdöntésére irányuló cselekedet, majd Sallai lánya volt az ügyésznő, aki az államellenes összeesküvésre irányuló cselekedetért akarta összekovácsolni a vádat, ami tudvalevőleg öt évtől életfogytiglaniig terjedő börtönnel, vagy halállal büntethető. Akkor még volt halálbüntetés is. Szóval akármit ráhúzhattak az emberre. Hiába hozott fel bármilyen ellenérvet, lesöpörték. Egy diktatúrában nem is lehetett mást várni. Tudomásul kell venni, hogy az ember kiszolgáltatott volt. Kassai meg is mondta: mi magával azt csinálunk, amit akarunk. Ő volt az őrnagy úr.”

 A Legfelsőbb Bíróság 1969. december 2-án meghozott jogerős ítélete Szirmay Tamást 3 év 6 hónap, Babay Lászlót 2 év, Joó Istvánt 1 év 8 hónap, Tóth Zoltánt 1 év 6 hónap, Kovács Ferencet 10 hónap szabadságvesztésre ítélte. „A szabadságvesztést szigorított börtönben kell végrehajtani.”

Szirmay Tamás a bírósági eljárásról:

„A tárgyalás mindenféle jogalapot nélkülözött. Először kirendeltek egy védőt, majd fogadott védőm volt, aki végül nem jelent meg a tárgyaláson. Végül saját magam láttam el a védelmem. Arról volt szó, hogy nacionalista vagyok, soviniszta izgatást követtem el, nem tettem magamévá az internacionalista eszméket, és állítólag ellenséggé váltam. Azt, hogy a baráti körből kik lesznek az elítéltek, és kik lesznek a tanúk, azt már a tárgyalás előtt elhatározták. A tárgyalás előtt már előre elhatározták, az ügyvéd elmondta nekem, hogy mennyit fogok kapni, és a társaim mennyit fognak kapni. Ott már csak színjáték volt az egész, kirakatper, amivel bizonyították, hogy Magyarországon működik egy ellenséges erő, amely felforgató tevékenységet folytat, amely meg akarja dönteni a szocializmust.”

Bauer Sándor emléktábláját 2001. október 17-én Szájer József országgyűlési képviselő avatta fel a Nemzeti Múzeum kertjében. 

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés