Kampányra lehangolva
Most, hogy kilenchónapnyi vajúdás után ez a Botka nevű könnyű bulvár sem szült nekünk rendet, csak állunk és nézzük ezt a rettentő káoszt, amiről azt hittük, zavarosabb már nem is lehet. A menekülő szocialista politikusok napjai következnek, akik az MSZP belső viszonyai iránt érdeklődő újságírók ellen vetik be a kormánypártiaktól eltanult fegyvert, miután a Szanyi nevű szépíró – akiről csak annyit tudunk, hogy vállalkozónként fröccsöntéssel foglalkozott, legalábbis olyan formában, hogy két deci borba egy deci szódát öntött - által kiposztolt egymondatos elemzés talán még az elvontabb humor iránt kevésbé fogékony elvtársaknak is sommásnak és harsánynak tetszett (v.ö. Botka összeszarta magát).
Az orbáni rezsimet lebontani szándékozó mintegy nyolcszáz pártocska gondjai megszaporodni látszanak; a túlbérmált Gyurcsány állapotában továbbra sincs javulás; még két ilyen hír, és a fideszesek olyan jól fogják magukat érezni, mint a Jóisten Franciaországban,
aki ha folytatta volna a Teremtés munkáját, a nyolcadik napon ő is stadionokat építene.
A soros Soros-kampányra fordítandó zsetont érdemesebb lenne szétosztani a nyugdíjasok között, és akkor Bözsi néni is megnyugodhatna Nagygécen, és a meddő elkeseredést csak úgy lehetne elviselni, ha a NER ellenségei több üveg pálinka elfogyasztása után körbevizelnék a Városliget védendő bokrait (copyright Simicska) és élő mobilgátnak kifeküdnének a Római partra. De ez úgy tűnik, nem elég.
Több kell, írta a költő, és tényleg biztosra mennek a fiúk, tessenek csak tovább olvasni. Aggasztó híreket tett közzé ugyanis a Hegedűs hadnagy nevét viselő egri médiacentrum. Ezúttal nem a Maklár felől érkező újabb török előőrs miatt verték félre a harangot, hanem a minaret felől támadó Habis polgármester akciója hozta egy platformra az ottani közgyűlésben helyet foglaló összes ellenzéki duzzogókat. A város első emberének indítványára módosították ugyanis a testület működését regulázó alapokmányt, illetve a napirendi pontok előtti felszólalások szabályait – úgy, hogy az valójában kizárja az ülés elejéről a kritikus hangokat. Mindez azt jelenti, hogy nem elég, hogy a város életét jelentősen befolyásoló, rendkívüli téma legyen a felszólalás tárgya,
immár az is feltétel, hogy az pozitív üzeneteket közvetítsen (copyright Kósa).
Ezzel lényegében száműzték a kritikus kérdéseket, véleményeket a mindig nagy figyelmet kapó ülések elejéről a tanácskozások végére. A fideszes többség tehát megelégelte a kritikus hangokat, maradtak a pozitív üzenetek. Alig telt el néhány nap és kiderült, hogy az egri példa ragadós: a hevesi megyeszékhely után Nyíregyházán sincs helye a kínos kérdéseknek, interpellációknak napirend előtt. Itt sem kívánatos, hogy az ellenzék bizonyos ügyeket alaposabban firtasson: legutóbb az verte ki a biztosítékot, hogy felszínre került az ötmilliárd forintért beszerzett városi buszok ügye, ami már csak azért is tanulságos, mivel a már leszállított járművek töltőállomás hiányában még egy métert sem futottak. A hasonló felvetések októbertől bizonyosan az ülések végére szorulnak.
A logikusnak tetsző lépés végül is illeszkedik a városvezetésnek a nyilvánosságot lebontó folyamatába: először a városi lapból szorult ki az ellenzék, az önkormányzati tévé pedig egy ideje a közgyűléseket sem ismétli és a helyi újságírók sem szokták megvárni a tanácskozások végét. Ja, és mindkét helyen a polgármesterek simán átverték az előterjesztéseket a fideszes többség segítségével.
Azt Lenin is megállapította, hogy a politikában aranyat érnek a már bejáratott idegpályák
és ez az intézkedés kétségtelenül annak számít; vitán felül a debreceni modell állhatott az érintett polgármesterek gyors reakciója mögött. A cívis vezérek kezdettől fogva tudták, hogy egy jó kérdéshez több ismeret szükséges, mint egy közepes válaszhoz, a buta ember meg rosszabb, mint a halott, ezért itt mindig is csak az ülés végén lehetett kérdezni, amikor már mindenki szedte a cókmókját. A városvezető közéleti dementorok csak a menesztett fideszes ősbölényekkel bánnak mostohábban, mint a csekély számú ellenzékkel; ahogyan egy túlkoros eltanácsolt képviselő – nevét borítsa homály, úgyis túl sokat látni mindenfelé - megjegyezte: a helyi potentátok számára az élet értelme: sánta veréb elől elrúgni a lószart.
A fekvő csatár ritkán gyors; a sárguló tagkönyvek tulajdonosai tulajdonképpen úgy jártak, mint a koldus, akit akkor is elzavarnak, ha ő maga kínál kenyeret. A baloldal rákfenegyerekei egyre kevésbé veszélyesek (ld. fentebb), őket már a helyi lakájok is képesek hárítani, a pesti kommunikációs előírások alapján: tesszük, amit teszünk, amit lehet, letagadunk, ami pedig kiderül, azt megpróbáljuk elhazudni. Ez a városi sajtó viszonya a debreceni nyilvánossággal, nincs is vele beszélő viszonyban – meg is van rá minden oka.
A debreceniek összefogása, mint központi retorikai elem, olyasmi lehet, mint a szocialista realizmus, csak egy számmal kisebb. A polgármestert sem szabad úgy ráijesztve kérdésekkel zaklatni, - pedig őt talán maga a Jóisten is megkérdezi egy-egy rázósabb mennyei ítélet meghozatala előtt, - legfeljebb húsvét tájékán kamerával a kézben, de olyankor meg háborog, mint Bangóné. Az egyik altáltos is mondott egy homeopátiás (hatástalan) acélosat a minap – figyelmeztetően felemelt mutatóujja egyszer bekerül Szent István jobb keze és Puskás Öcsi bal lába mellé – amikor is kifejtette: céljainktól továbbra sem vagyunk hajlandóak eltérni, legfeljebb jobbra vagy balra, esetleg előre vagy hátra…
Debrecenben sincs tehát mitől félni,
nálunk senki sem próbál a sorok között olvasni, néha még a sorokban sem, akkor meg mire jó ez a sok jogi vircsaft, fiúk? Brecht azt írja, hogy az emberek előbb zabálni akarnak, utána moralizálnak. Akkor meg? Lesz itt olyan választási költségvetés, hogy az lelohasztja majd a most még virulens indulatokat, és a választók bukolikus szelídséggel szavazzák meg a négyötödöt. Nyugalom. Amíg erre itt is rájönnek, addig a közgyűlésben viszonylagos mozgástere csak az egyedüli elempés képviselőnek lesz; tartanak tőle, hogy nem csak görög, hanem talán még katolikus is. Vallássérültekből pedig már épp elég…
Szalmási Nimród
