Utódállítás - a baloldalnak végképp kakukk?

Bár az idei nem szökőév, egy szökésben lévő szocialista honleányt már elkönyvelhetünk a februári regiszterben; állítólag az országgyűlés legcsinosabb képviselőnőjéről van szó, a nevével most ne bajlódjunk; nem hallottuk eddig sem túl sűrűn. Az esemény azért birizgálta meg a politikai ingerküszöböt, mert ez tovább bonyolítja a parlamenti erőviszonyokat, a csalódott politikus hölgy szerint faképnél hagyott pártja nem is igazán készül a választásokra, csak túlélési technikákat csiszolgatnak a háttérben, a nyilvánosságot viszont harcos szónoklatokkal altatják.

Az egyik ilyen, talán leghangsúlyosabb gumicsont az előválasztások kérdése, ami még az eseményeket nyomon követő elemzőknek is súlyos feladvány. Legyen, avagy mégse, inkább a közös lista, de arra csak a lgmgfllbbk, a kis pártok viszont ragaszkodnának hozzá, az egyszeri választónak meg nagyjából annyi választási lehetősége van, mint egy cukorbetegnek a grillázsvásárban.

Az érintett balfék pártok nyilván már maguk is rájöttek - csak még ezzel nem rukkoltak elő -, hogy az előválasztással olyan elképzelésbe tenyerelnének bele, amelyből pusztán csak hátrányaik származnának.

Egyszer vegyük már át vázlatosan a főbb elemeket, mielőtt berohannánk tételt húzni. Kezdjük mindjárt ott, hogy Magyarországon az előválasztásnak semmilyen hagyománya nincs; az általános választói aktvitás egyébként is igencsak halovány, és a legfontosabbnak számító országgyűlési választáson is általában 60 százaléknál megáll a mutató. A franciaországi előválasztásokon a választókorú polgárok 6-8 százaléka szavazott, ami döbbenetesen magas szám, hazai adatokra átültetve ez azt jelenti, hogy körülbelül félmillió embernek kellene az urnákhoz járulni egy ilyen elővoksoláson itthon.

Összesen jelenleg 1,2-1,3 millió szavazója lehet a baloldalnak, tehát jóindulattal is 30-40 százalékát már ilyenkor véleményre kellene bírni, ami azért igencsak irreálisnak tűnik mindenféle kampány és komoly mozgósítás nélkül.

Márpedig a jelenlegi ellenzéknek mindenre van pénze, csak mozgósításra nincs,

különösen egy évvel a választások előtt, és akkor még a székház ügyekről meg az eladósodottságról nem is szóltunk. Ugyanakkor ez az álomszerű 30-40 százalék még tovább csökkenhetne, ha például egy Győr, Nyíregyháza, Debrecen méretű városban mindössze 1-2 helyen (általános választáson 40-50 helyen is lehetséges voksolni) tudnának szavazni a polgárok, hiszen a választás tisztaságának garantálásához alighanem pártdelegáltak és a szavazást felügyelő személyek szükségeltetnek. Továbbá milyen biztosítékot tudna beletenni a rendszerbe az ellenzék, hogy a választást mondjuk 10-15 ezer Fidesz- és/vagy Jobbik-szavazó ne hekkelje meg? (Nem beszélve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt akcióba lendüléséről, amire bármikor lehet esély.)

Az is érthetetlen, hogy miért a Párbeszéd nevű párt a legnagyobb támogatója az előválasztásnak, hiszen Karácsony Gergely kivételével nem igazán tudnánk mondani akárcsak egy olyan körzetet, ahol eséllyel indulhatnának jelöltjeik. (Emelje fel a kezét, aki tud!)

Az előválasztás pedig alighanem végképp a DK–MSZP kettős harcává fajulna,

ahol egyébként az is megtörténhetne, hogy a két párt baráti alapon jó előre lezsírozza a helyek többségét, ezért pedig igazán fölösleges ennyi időt és energiát beleölni valamibe, ami egyáltalán nem is fog működni. Arról nem is beszélve: biztosak lehetünk benne, hogy nem egy helyen követik majd el azt a hibát a választók, hogy nem az egyébként legalkalmasabb jelöltet választják meg. Igaz, erre a pártok is képesek, de talán az esély mégis kisebb.

Az pedig egy nagy rakás hab lenne a tortán, ha azok, akik az országos listához nem képesek elég embert elindítani egyéni körzetben, az előválasztás után mégis rákényszerülnének jelölteket benevezni a körzetekbe. Ugyanis arra semmi garancia nincs, hogy a pártok majd egységesen beleegyeznek, mondjuk 95-100 DK–MSZP-jelölt elindításába az előválasztás után, és ezzel egy közös listába is az országgyűlési választásokra.

Láthatjuk tehát, hogy akár a pénz, akár az emberi erőforrás hiánya, akár a szervezésbeli nehézségek, vagy éppen a teljesen ismeretlen hagyományra épülő rendszer, egyszóval a felsoroltak mind olyan szegmensei ennek az ötletnek, amelyek már a kezdet kezdetén halálra ítélik az elképzelést. Arra meg pláne semmi garancia nincs, miszerint egy esetlegesen kirobbanó botrány után nem kezdődne el az éppen aktuális gyurcsányozás, juhászozás vagy molnárgyulázás.

Igaza lehet tehát a sziki-szökevénynek, hogy ezek a srácok nem is akarják a jövő évi győzelmet.

Ha Botkának az a szándéka, hogy ezeket a figurákat eltakarítsa, ahhoz kívánhatunk akár kitartást meg sok sikert is. De előbb-utóbb a színházi előadás fel fog tűnni az MSZP választóinak is, és akkor a baloldalnak végképp kakukk. Csak azért nem hozakodunk elő az „utolsó ember kapcsolja le a villanyt” szlogennel, mert addigra az ELMŰ szakemberei már úgyis intézkedni fognak.

Szalmási Nimród