Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Késő esti medencés parti Debrecenben

| 2013. 03. 02. | 10:45:22
A győzelem kötelező feladat!
Késő esti medencés parti Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Zsinórban harmadik sikerének megszerzésére készül a debreceni pólócsapat, mely este 19.30-tól az OSC csapatát látja vendégül a bajnokság 20. fordulójában. A hazaiak az ötödik helyen állnak, az orvosegyetemisták pedig a nyolcadikok.

- Az első novemberi, fővárosi felvonás alkalmával a támadásainkat sorra elhibáztuk, ám a végére összekaptuk magunkat, és ha nehezen is, de végül 9-6-os győzelmet arattunk. Az, hogy az utolsó negyed második felében felül tudtunk rajtuk kerekedni, az leginkább a gárda pszichés erejét dicséri. A visszavágón mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy merőben más legyen a találkozó forgatókönyve. Úgy gondolom, hogy ezúttal már az első két játékrészben megnyugtató előnyre tehetünk szert. Az edzettségi állapotunk megfelelő, más ritmusban készülünk és dinamikusabbak vagyunk, mint korábban, ami ugyancsak a mi javunkra dönthet – vélekedett Kállay Márk, a Debrecen balkezes hármasa

A játékos hozzátette: az elmúlt hetekben sokkal felszabadultabb az együttes, ami leginkább a vízpart körüli helyzet rendeződésének tudható be, ez jókora előnyt jelent számukra, bár a hangulattal korábban sem volt probléma.

Oláh Andrea (dvse.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.