Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ingyenpólót kapnak húsvétra a debreceniek

| 2014. 04. 18. | 19:08:04
<p>Kiegyenlített párharcra van kilátás.</p>
Ingyenpólót kapnak húsvétra a debreceniek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A vízilabda-bajnokság a mind a 14 csapatot érintő rájátszással a hét végén folytatódik. Az elődöntőbe jutott együttesek párokban vívnak meg a döntőbe kerülésért, a kiírás szerint az első a negyedik, a második pedig a harmadik helyezettel, vagyis a Szolnok a Honvéddal, az Eger pedig a Szegeddel küzd meg. A döntős részvételhez három győzelem kell.

Az alapszakaszban a hatodik helyen záró Debrecen az 5-8. helyért küzdhet a rájátszásban, és első ellenfele a BVSC-Zugló lesz. A fővárosiak mindössze egy ponttal szereztek kevesebbet az alapszakaszban, mint a hajdúságiak, s így lettek hetedikek.

A két győztes meccsig tartó párharc első összecsapását Debrecenben rendezik, április 20-án, húsvét vasárnap, 18 órától. A belépés ingyenes!

A visszavágót április 23-án játsszák a a fővárosban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
A beruházás 265 millió forintba kerül.
Hirdetés
Hirdetés
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Hét magyar képviselője lesz az Európai Parlament legnépesebb frakciójának.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak befejezett C-jogosítvány birtokában lehetett megszerezni.
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.