Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Húsvét vasárnapra is jut csemege a debrecenieknek

| 2014. 04. 20. | 11:11:26
<p>Ráadásul ingyen!</p>
Húsvét vasárnapra is jut csemege a debrecenieknek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A vízilabda-bajnokság rájátszásában az alapszakaszban a hatodik helyen záró Debrecen az 5-8. helyért küzdhet, és első ellenfele a BVSC-Zugló lesz. A fővárosiak mindössze egy ponttal szereztek kevesebbet az alapszakaszban, mint a hajdúságiak, s így lettek hetedikek. Kiegyenlített, izgalmas küzdelmekre van tehát kilátás

A két győztes meccsig tartó párharc első összecsapását Debrecenben rendezik, április 20-án, húsvét vasárnap, 18 órától. A belépés ingyenes! A visszavágót április 23-án játsszák a a fővárosban.

Az elődöntőbe jutott együttesek párokban vívnak meg a döntőbe kerülésért, a kiírás szerint az első a negyedik, a második pedig a harmadik helyezettel, vagyis a Szolnok a Honvéddal, az Eger pedig a Szegeddel küzd meg. A döntős részvételhez három győzelem kell.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A hazai pálya előnye: a miskolci Német-Németh duó nyerte a Diósgyőr-ralit
A hazai pálya előnye: a miskolci Német-Németh duó nyerte a Diósgyőr-ralit
Német Gábor pályafutása során először nyert hazai ralibajnoki futamot abszolútban.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Elektromobilitás: muszáj lesz visszaereszkedni a földre
Kérdés, hogy ki dönt az irányról most, amikor fordulóponthoz érkeztünk, hangzott el a Debrecen Drive-on.
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Debrecen polgármestere a Lázár-féle Közlekedési Múzeumról
Papp László a Természettudományi Múzeumról is beszélt.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A szigorú vizsga azért fontos, mert később egy apró figyelmetlenség is okozhat balesetet.