Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni menet: ma Szeged, pénteken Eger, szombaton Budapest

| 2010. 11. 24. | 12:51:11
Debrecen – Sansz nincs a győzelemre, de a mester szerint jó lenne, ha nem döngölnének bele bennünket a medence aljába. Öt napon belül három idegenbeli bajnokit vív a pólócsapat.
Debreceni menet: ma Szeged, pénteken Eger, szombaton Budapest
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szegeden játszik szerdán este 18 órától a Debrecen Fujitsu. A tavalyi bronzérmes hazaiak keretében most már vélhetően ott lesz olimpiai bajnokunk, vagyis Molnár doktor is, akinek az akkori hiányzása miatt tetették el a szövetséggel ezt az egyébként korábbi időpontra kiírt bajnokit a szegediek. Pénteken Egerbe, szombaton Ferencvárosba utaznak a hajdúságiak.

Gyöngyösi András vezetőedző voltaképp hasonló útravalót adott saját csapatának a mai nagy kihívás előtt, mint tette nemrég a Vasas elleni derbi előtt. Nem ismételni akarta önmagát, egyszerűen csak ugyanaz a szituáció, mint akkor. Sőt, az Eger és a Fradi otthonában is ez lesz a felállás. Magyarán szakvezetőnk azt szeretné látni, hogy a hazaiak nem a mi hibáinkon lovagolva (stílszerűbben fogalmazva: vizisízve) döngölnek bele bennünket a medence aljába, hanem izzadjanak meg, s villantsanak fel minél többet abból, ami nagycsapattá teszi őket.

Ha ugyanis erről beszélhetünk a lefújás után, az azt fogja jelenteni, hogy a Debrecen Fujitsu mindent kihozott magából, megnehezítette ellenfele életét, és a lehetőségeihez mérten jó produkcióval szórakoztatta a közönséget.

Apropó, közönség! Pénteken Egerbe szurkolói busz indul (indulás 16 órakor a Debreceni Sportuszoda elől, jelentkezés csütörtök estig Antal Gergőnél a 06-70-7720-210-es számon, a túra 1000 Ft-ba kerül, plusz a várhatóan pár száz forintos belépő).

Koppányi Szabolcs

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés