Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A közönséget hívják segítségül a pólósok az Eger ellen

| 2012. 03. 28. | 13:59:36
Debrecen – Az Egernek sikerült előnyre szert tennie a két győzelemig tartó csatában, de a Gyöngyösi-gárda szépen helytállt, s a játékosai rendkívül elszántan várják a szerda esti visszavágót!
A közönséget hívják segítségül a pólósok az Eger ellen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rájátszás első körében a debreceni gárda a bajnoki címvédő Eger együttesével került össze. A két nyert meccsig tartó párharc tétje az elődöntőbe jutás, és érdekesség, hogy a vesztes fél sem száll el, hanem versenyben marad a nemzetközi kupaindulást érő ötödik helyért.

Sikerült partiban lenni

A play off első körének első mérkőzésén az alapszakaszt a hatodik helyen befejező Debrecen tehát a tabella harmadik helyén tanyázó ZF-Eger otthonában vizitált. Gyöngyösi András tanítványai az első két negyedben abszolút pariban pólóztak a hazaiakkal - ezt mutatja az is, hogy csupán kétgólos előnyre tudott szert tenni Gerendás György csapata -, ám a félidőt követően már sikerült meglépnie a bajnokcsapatnak. Így a két nyert meccsig tartó párharc első győzelmét az Eger szerezte meg (13–9), de ennek ellenére a cívisvárosi játékosok nagyon elszántak a szerdai folytatást illetően!

Hazai pályán van sansz!

- Úgy gondolom, hogy jól indítottunk az első negyedben, a folytatásban azonban a cserék hiánya miatt fizikálisan teljesen felőrölt bennünket az Eger, ezáltal sikerült meglépniük. A mi kispadunk sokkal rövidebb, mint az övéké – ezt mutatja az is, hogy az ellenfélből tízen voltak eredményesek a mérkőzésen – és folyamatosan forgatták a játékosokat. Hazai pályán nyilván nagyobb sanszuk volt ellenünk, mi azonban nem tudjuk fel, és reméljük, hogy szerdán a saját közönségünk előtt – mint nyolcadik emberrel kiegészülve – megpróbáljuk minden erőnket mozgósítani, és egy jó eredményt elérni. Hogy ez mire lesz elég, az majd kiderül, de azon leszünk, hogy egy olyan meccset lásson a közönség, ami méltó a debreceni vízilabdázáshoz – mondta Szása Misics, a debreceni egyik erőssége a dvse.hu-nak.

A győzelembe vetett hitről

A csapat másik alapembere, a szerdai odavágón négy gólt szerző Létay Krisztián szerint meglehet a bravúr.
– Erősebb csapat az Eger, ám mi abban bízunk, amit a sport oly sokszor megad és azért különleges, azaz esélyt ad arra, hogy a gyengébb csapat is az erősebb fölé kerekedhet, amennyiben megvan a játékosaiban a megfelelő hit a győzelemben. Véleményem szerint megfelelő küzdeni akarással és a csodálatos szurkolóink támogatásával akár meg is verhetjük a nálunk papíron és létszámban is erősebb Eger együttesét – nyilatkozott Létay Krisztián.

A szerdán 19.30-kor kezdődő összecsapásra a belépőjegyeket a Debreceni Sportuszoda sportboltjában és büféjében lehet megvásárolni, illetve a találkozó előtt egy órával az emeleti jegypénztár is kinyit.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor: Magyarországnak ki kell tartania
Orbán Viktor: Magyarországnak ki kell tartania
Magyarország egyik fél oldalán sem avatkozik be a háborúba - mondta.
Hirdetés
Hirdetés
Szexuális erőszak a Blaháné utcán: tagad az egyik vádlott
Szexuális erőszak a Blaháné utcán: tagad az egyik vádlott
Hencidáról érkezett a két férfi Debrecenbe szórakozni...
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.