Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Fradi kevés volt Debrecenben

| 2013. 01. 27. | 18:32:02
A DVSE előbb elküldte, majd visszaszerezte Alex Giorgettit. Jól tette!
A Fradi kevés volt Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az ősi rivális Ferencváros elleni mérkőzést Vindisch Ferenc villámgyors ráúszása révén a Debrecen kezdhette, ám a vezető találatra jócskán várni kellett – előbb Misicset hatástalanították centerben a zöld-fehérek bekkjei, majd Letica lövését védte a világbajnok szerb hálóőr, Gojko Pijetlovics. Az első gól a negyedik minutumban született Misicsnek köszönhetően, majd fél percre rá megérkezett a Fradi válasza – a debreceniek kilenceséhez hasonlóan Ernyey is centerből volt eredményes. A folytatásban Süveges Máté, és a hajdúságiak kétszeres olimpiai bajnok csapatkapitánya, Varga Tamás is betalált, így 3-1-es házigazda vezetésnél vonulhattak az első kétperces pauzára a felek.

A második játékrész rajtját követően ugyancsak a Debrecen rohamozhatott, azonban először betalálnia a vendég zöld-fehér együttesnek sikerült – személy szerint Illés Sándornak centerből –, mellyel egy időben igazi gólzápor kezdődött. Az olimpiai- és Európa-bajnok Varga I. Zsolt által dirigált, alaposan megfiatalított vendégek találatára a fordulás után Misics azonnal felelt, szintén centerből, némi szívós megjegyzés kíséretében, melyet az FTC olimpikon kapusának címezett nagy mosoly kíséretében. A tabella utolsó előtti helyét elfoglaló ferencvárosiaknak azonban újból sikerült betalálnia, sőt, a fővárosi klub titánjai a folytatásban is rendre válaszoltak a debreceni gólokra – Misicsére Deutsch Máté szabaddobásból, Alex lövésére pedig Francsics. Ekkor némileg alábbhagyott a vendégek lelkesedése, a magát mégis a Debrecen együttese mellett elkötelező Alex Giorgetti előbb csapata emberelőnyös helyzetét használta ki, majd büntetőből vágta be a labdát Pijetlovics hóna alatt. Az utolsó fél percben még egyszer villant a Fradi, mégpedig Ernyey fórból.

A térfélcsere után visszafogták a megmérkőző felek a gólgyártást, de találat természetesen ennek ellenére is született a harmadik etapban. A duplázó Varga Tamás távoli bombájával három, Vindisch hasonló akciógóljával pedig négy gól volt a házigazdák előnye. A vendégeknek mindössze egyszer sikerült betalálnia, eggyel csökkentve a különbséget, Illés szabaddobásból volt eredményes.

Az utolsó negyedben önmaga negyedik találatát megszerző Alex Giorgetti és a harmadjára villanó kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás góljaival a házigazda Debrecen végül 11-6-os győzelmet aratott a vendég Ferencváros felett! A záró minutumban a cívisvárosiak két fiatal tehetsége, Smitula Gergő és Zubora Patrik is vízbe csobbant.

Vodafone Férfi Vízilabda OB I., 15. forduló
DEBRECEN – FTC WATERPOLO 11-6 (3-1, 4-4, 2-1, 2-0)
Debreceni Sportuszoda, 1000 néző. Vezette: Marjay Zs., Molnár P.
DEBRECEN: Mitrovics – Kállay M., Giorgetti 4, Vindisch F. 1, Varga T. 3, Misics 2, Letica. Csere: Palotás G., Smitula G., Somlai T., Süveges M. 1, Halek M., Zubora P. Edző: Gyöngyösi András.
FTC: Pijetlovics – Kárteszi P., Deutsch M. 1, Vogel S. B., Illés S. 2, Major M., Ernyey M 2. Csere: Francsics D. 1, Mocsári M., Szilágyi A., Tar T., Kósik S. Edző: Varga I. Zsolt.
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 5/2.
Gól – büntetőből: 2/2, ill. 0/0.
Kipontozódott: - , ill. Major Martin.

Gyöngyösi András: - Szerdán játszottunk egy nehéz meccset az Európa Kupa elődöntőjében, majd egy kilencórás utazást követően hajnalban értünk haza Debrecenbe, emellett pedig hétközben voltak el nem dőlt, nyitott kérdések. Ennek következtében nem arra koncentráltunk főként, amire kellett volna, de remélem, hogy most már eldőltek azok a bizonyos kérdések, és készülhetünk a play off-ra, valamint a Kragujevac elleni visszavágóra, amit nem adunk fel - az nem lenne sportemberi magatartás! Ha jól játszunk védekezésben - és ez minden meccsre vonatkozik -, akkor bárki ellen esélyünk lehet. A Radnicki nagyon jó csapat, de ha nem hibázunk, mint ahogy kint is tettük, és nem ajándékozunk nekik gólokat, akkor remélhetőleg teltház előtt bármi megtörténhet! A bajnokság pedig hosszú, dolgozunk tovább - a céljaimat csak akkor adom fel, amikor vége van, de addig én hiszek!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Baleset a Bem téren, változik a villamosközlekedés
Baleset a Bem téren, változik a villamosközlekedés
Közleményt adott ki a Debreceni Közlekedési Zrt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Földutakat aszfaltoznak Görbeházán
Fővárosi cég végzi a kivitelezést.
Rendőrök gyűrűjében tért vissza a 89 éves debreceni asszony a bankból
Rendőrök gyűrűjében tért vissza a 89 éves debreceni asszony a bankból
Négy román férfi egy óra munkáért 1,8 milliót követelt. Szerencsére a banki ügyintéző résen volt.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.