Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vettel Kanadában is oktatott

| 2013. 06. 10. | 00:44:36
A világbajnoki címvédő utolérhetetlen volt Montrealban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben. A 25 esztendős, háromszoros vb-győztes versenyző - aki korábban még sosem nyert Kanadában - idei harmadik, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta Montrealban. A második helyen Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája végzett, s így az összetettben is feljött a második helyre. A dobogó alsó fokára Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel. Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ezúttal kilencedikként zárt, így sorozatban 24. GP-jén szerzett pontot, s beállította a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vonatkozó rekordját.

A rajtot Vettel és Hamilton egyaránt jól kapta el, a pályafutása legjobb időmérős eredményeként a harmadik helyről induló Valtteri Bottast (Williams) pedig már az első kanyarnál megelőzte Nico Rosberg (Mercedes) és Mark Webber (Red Bull), majd röviddel ezután Alonso is. Az első kör végén Vettel, Hamilton, Rosberg, Webber, Alonso, Bottas volt az első hat sorrendje, az élen álló német pilóta pedig körről körre növelte előnyét. A kerékcserék sorát Webber nyitotta meg 13 kör után, két fordulóval később Bottas és Rosberg, a 17. körben Vettel és Alonso, a 20.-ban pedig Hamilton is a boxban járt. Rosberget valamivel később Webber és Alonso is utolérte, majd könnyedén megelőzte, így féltávnál az élen álló Vettelt és a második Hamiltont sorrendben Webber, Alonso és Rosberg követte, a hatodik helyre Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) kapaszkodott fel. Alonso a 42. körben a célegyenesben megelőzte Webbert, akinek autóján az első szárny néhány körrel korábban megsérült, amikor Giedo van der Garde (Caterham) lekörözése közben a holland pilóta nekiütközött. Van der Garde az eset nyomán boxutca-áthajtásos büntetést kapott. A 47. körben Webber, a 48.-ban Alonso, majd egy körrel később Hamilton, illetve az 50. körben Vettel is teljesítette második kerékcseréjét. A boxkiállások után az élmezőnyben nagy változás nem történt, majd nyolc körrel a leintés előtt Alonso megelőzte Hamiltont és feljött a második helyre, amelyet a célba érkezésig megtartott.

Vettel szinte hibátlan versenyzéssel győzött, így most 36 pont az előnye a 96 pontos Alonsóval szemben, akit Räikkönen követ 88 ponttal. A Forma-1-es világbajnoki sorozat június 30-án, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

 Kanadai Nagydíj, végeredmény (70 kör, 305.270 km):
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:32:09.143 óra
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 14.408 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 15.942 mp h.
4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 25.731 mp h.
5. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:09.725 perc h.
6. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1 kör hátrány
7. Paul di Resta (brit, Force India) 1 kör h.
8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1 kör h.
9. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1 kör h.
10. Adrian Sutil (német, Force India) 1 kör h.
    pole pozíció: Vettel
    leggyorsabb kör: Webber, 1:16.182 p

A világbajnoki pontversenyek állása 7 futam után (még 12 van hátra):
    pilóták:
1. Vettel 132 pont
2. Alonso 96
3. Räikkönen 88
4. Hamilton 77
5. Webber 69
6. Rosberg 57
7. Massa 49
8. Di Resta 34
9. Romain Grosjean (francia, Lotus) 26
10. Jenson Button (brit, McLaren) 25
11. Sutil 17
12. Vergne 13
13. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 12
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 7 15. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 5
    csapatok:
1. Red Bull 201 pont
2. Ferrari 145
3. Mercedes 134
4. Lotus-Renault 114
5. Force India 51
6. McLaren 37
7. Toro Rosso 20
8. Sauber 5

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.