Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vettel és Massa egy csapatban!

| 2011. 07. 25. | 14:19:50
Budapest – Emlékeznek még Ricardo Patresere? Ő volt az, aki 1981-ben megalapította a csapatot, mely azóta is szórakoztat és jótékonykodik.
Vettel és Massa egy csapatban!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Többek között a német Sebastian Vettel, a Forma-1-es Red Bull csapat világbajnoki címvédő pilótája, és Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője is pályára lép szerdán az újpesti Szusza Ferenc Stadionban a pilótaválogatott és a magyar All Star csapat barátságos futballmérkőzésén.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a hazai csapatban labdarúgók, politikusok, színészek és újságírók játszanak majd, a mérkőzést pedig Kassai Viktor vezeti. Az All Star együttest erősíti majd a korábbi futballisták közül Pető Zoltán, Dragóner Attila és Lipcsei Péter, valamint az olimpiai bajnok öttusázó Balogh Gábor, illetve az ökölvívó Kovács "Koko" István és Erdei Zsolt, a szövetségi kapitány pedig Dunai Antal lesz.

A szerda este 20 órakor kezdődő találkozót a Duna TV élőben közvetíti, az előmeccsen az UTE öregfiúk csapata a magyar öregfiúk-válogatottal mérkőzik. Jegyeket 1000 forintért lehet vásárolni Westend Sportirodában, és hétfő délutántól a mérkőzés helyszínén is, a bevételt pedig jótékony célra fordítják. A résztvevők 20 darab, a hírességek által dedikált focilabdával lepik meg a kilátogató közönséget.

Frank Tamás, a mérkőzést szervező Hungaroging Sport Zrt. alelnöke azt mondta, a Forma-1-es versenyzők menedzsmentjeivel folyik az egyeztetés, de a tervek szerint Nico Rosberg, a Mercedes német, Vitalij Petrov, a Renault orosz és Vitantonio Liuzzi, a HRT olasz pilótája is futballcipőt húz majd a szerdai eseményen.

Szintén a versenyzők csapatában játszik majd az Újpest FC vezetőedzője, Mészöly Géza, a túraautó-vb-n szereplő Michelisz Norbert, valamint a különböző sorozatokban magyar bajnok Kiss Norbert és Wéber Gábor is" - mondta Frank.

A pilótaválogatott - amely 1981-ben a korábbi versenyző, Riccardo Patrese kezdeményezésére alakult meg - először 2005-ben lépett pályára Magyarországon, a mérkőzésen akkor 6-6-os döntetlen született.
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.