Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Okos magyar szépség a Forma-1-ben

| 2011. 07. 31. | 18:45:39
Mogyoród – Beszél oroszul, angolul, olaszul és németül, de nem csak okos, hanem még szép is. Mosogatással és kávéfőzéssel kezdte, ma már menedzser.
Okos magyar szépség a Forma-1-ben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjnak volt hazai résztvevője is, igaz, nem a pilóták között: Nyers Anita tavaly óta tölti be a Renault istálló úgynevezett account menedzseri pozícióját.

"Az egész 2008-ban kezdődött, amikor egyetemistaként elmentem a Red Bull csapat által megtartott válogatásra, amelyre összesen kétezren jelentkeztek, s az első körben száz embert, majd a végén tizet választottak ki, ebben a tízben voltam én is" – mondta az MTI-nek Nyers Anita, aki magyar édesapja és orosz édesanyja révén már úgy nőtt fel, hogy két nyelven beszélt folyékonyan.

"A 2008-as évben egyik hetemet a Forma-1-es versenyekre való készülődés és utazás foglalta le, a másikat pedig az egyetemi tanulmányaim. Igazából kávéfőzéssel, mosogatással, felszolgálással kezdtem, majd 2009-ben a Ferrarinál vállaltam munkát, de ott már a VIP-vendégeknek kellett felszolgálnom ételt, italt."

A jelenleg az angliai Norwichban élő és dolgozó Anita elmondta, 2010-ben a malajziai tulajdonban lévő Lotus Carsnál kapott állást, amely a Renault F1-es istálló főtámogatója lett. Azóta rengeteg szervezési munka, a vendégek fogadása, kiszolgálása, és még számos egyéb menedzseri feladat tartozik hozzá.

"Amikor véget ér az egyik versenyhétvége, a következő hétfőn már újra az irodámban vagyok és a következő nagydíjjal kapcsolatos ügyeket kezdem intézni" – mondta, s hozzátette, az orosz és a magyar nyelv mellett angolul, olaszul és – mert Bécsbe járt egyetemre – németül is beszél, ennek óriási hasznát veszi a munkája során.

"Igazából soha nem terveztem, hogy ilyesmivel fogok foglalkozni, amikor 2008-ban elmentem a Red Bull válogatására, azt sem tudtam, mi az a Forma-1. Mára nagyon megszerettem, élvezem is, és szerintem amíg az ember fiatal, addig kell ilyen jellegű, sok utazással járó munkát vállalnia" – fogalmazott, hozzátéve, hogy jelenleg sem gondol a jövőre, eddig ugyanis bejött, ha nem tervezett előre.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.