A DHK mintegy 4-500 fős drukkerhada óriási várakozásokkal tekint a vasárnap bajnoki finálé elé, mely a jégkorong OB I/B aranyérméről hivatott dönteni. A felek 2–2-re állnak, így a debreceni harc lesz a végső.
– Mire számíthatnak? Hát arra, hogy mi nyerni akarunk, s ennek megfelelően küzdünk majd a jégen. Itthon még veretlenek vagyunk, s nagyon remélem, hogy azok is maradunk. Az újvárosi vereségek kissé megtépázták az önbizalmunkat, ezért az lesz a legnehezebb, hogy lélekben felrázzam a csapatot – válaszolt a találkozó várható kimenetlét firtató kérdésünkre György József.
A DHK-sok helyzetét sérülések is nehezítik. A saját nevelésű ifjú reményégnek, Fábián Dánielnek a legutóbbi csatán kificamodott a válla, míg a játékosedző György Józsefnek a keze törött el. A debreceniek elszántságát mi sem jelzi jobban, mint az a gondolat, mely György Józsefben fogalmazódott meg: törött kézzel is játszik!
– Egyelőre alig tudom mozgatni a kezemet, de bízom a csodában: A meccsig van még hátra két nap, talán játszhatok – mondta a kiváló játékos, aki nélkül – valljuk be –vérszegény lenne az első sor. – Rossz hír számunkra, hogy a Dunaújváros első csapata megnyerte a bronzérmet az OB I-ben, tehát befejezte a bajnokságot, így vélhetően több kettős igazolású hokist is bevet a Jégtörők vasárnap este. A meccsnek az a nagy kérdése, hogy mennyi gólt kapunk. Ha Máthé Csaba bravúrosan véd, és három gólnál többet nem ér el a Jégtörők, akkor nyerünk, mert hazai pályán ennél többet ütünk, ebben biztos vagyok!
A jégkorong OB I/B döntőjének ötödik mérkőzését vasárnap 18 órától rendezik a Derék utcai jégcsarnokban.