Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Győztes DEKE II-rajt

| 2009. 09. 21. | 13:45:17
Debrecen - Az NB I B-s idény első bajnokiján, egy kifejezetten jó meccsen szerezte meg a győzelmet a Ráthonyi Tamás edzette DEKE II.
Győztes DEKE II-rajt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DEKE II egy-két kivételtől eltekintve U20-as és junior korú kosarasokkal állt ki a meccsre, ilyen fiatalokból áll ugyanis a keret kilencven százaléka.

A debreceniek az első két negyedben folyamtosan növelték az előnyüket, és a nagyszünetre összeszorgoskodott 9 pontos fór biztató volt, bár tudtuk, n incs lefutva a meccs. A harmadik játékrészben parádés rajtot vett a DEKE II, és számolatlanul dobták a debreceni srácok a kosarakat, így pár perc alatt jelentős különbséget tettek a két csapat közé. Azt gondolhattuk ekkor, hogy talán már kézben van a meccs. Igen ám, de már ebben a szakaszban ledolgozott valamit hátrányából a látogatók csapata, a záró negyedben pedig nagy hajrába kezdett, és főleg az utánpótlás-válogatott Mondzinger Márk tripláinak köszönhetően feljött. 

Még keményebb védekezést vezényelt azonban Ráthonyi Tamás vezetőedző, aminek végül meg lett az eredménye, ha nehezen is, de sikerült a végén megtörni a szolnokiakat. 

Kosárlabda NB I. B, férfiak, 1. forduló:
DEKE II–Szolnoki Főiskola Olaj KK 83–79 (24–20, 24–19, 20–15, 15–25)
Debrecen, 50 néző.
DEKE II.: KALUHA 14/6, Kóthay 4, BALOGH A. 16, AMBRUSZ 23/6, Vas V. 8. Cserék: Varga Á., Kocsis Á., Konrád 7/3, Stekler, Lajsz, Oláh D., PÉK D. 11/9. Vezetőedző: Ráthonyi Tamás.
Szolnok II: Szögi 10/3, KENYERES 13, SONYÁK 17/9, NAGY B. 8/3, MONDZINGER 31/12. Cserék: Balogh K., Márkus. Vezetőedző: Simon Nándor. 

Mesterszemmel
Ráthonyi Tamás: - Tavaly óta több mint fél ucat kosarasunk ment el, ráadásul ezen a meccsen is látszott, hogy a szerkezetünk nem ideális, Vas Viktornak és Ambrusz Ákosnak majdnem végig kellett centereznie, s így is simán elvesztettük a lepattanó harcot. Emellett ez egy nagyon jó kis Szolnok volt, ügyesen játszott az ellenfelünk.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Elektromobilitás: muszáj lesz visszaereszkedni a földre
Kérdés, hogy ki dönt az irányról most, amikor fordulóponthoz érkeztünk, hangzott el a Debrecen Drive-on.
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.