Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Végre győzelem!

| 2009. 11. 17. | 20:46:52
Debrecen – Minimális különbséggel győzte le a Kecskemétet a DVSC a Soproni Ligában, de az utóbbi hetek vesszőfutása után ennek is majdnem önfeledten tudunk örülni.
Végre győzelem!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Három, zsinórban elvesztett bajnoki után fogadta a Kecskemétet a debreceni legénység, melynek soraiban először kapott helyet bajnoki találkozón Mirszad Mijadinoszki.

Csak semmi kapkodás! – ezt a parancsot adhatták ki a trénerek a meccs előtt, mert olyan óvatosan kezdtek a csapatok, hogy szinte semmi nem történt hosszú perceken át. A játék a félidő derekára élénkült meg, és ekkor már végre betalált a DVSC, mely Coulibaly, Oláh és Czvitkovics összjátéka révén jutott vezetéshez a 27. percben. A Kecskemétnek egy-két kósza lövést leszámítva még gyenge felvillanásai sem voltak az első félidőben.

Szünet után is a DVSC volt lényegesen aktívabb, a megnyugtató második gól azonban nem akart megszületni, mert a helyzetkihasználás ezúttal sem vált Adamo Coulibaly erősségére. A közönség meglehetősen bosszúsan szemlélte a Loki szenvedését a támadás lehetőségét eleve feladó kecskeméti gárda ellen. Olykor füttyszó jelezte az elégedetlenséget.

A végén kis híján kiegyenlített a vendégcsapat, de az égiek ezúttal a debreceniek mellé szegődtek, így a DVSC végre pontokkal gazdagodott bajnoki mérkőzésen, a mutatott játék azonban korántsem volt bizalomkeltő.

Soproni Liga 15. forduló
DVSC-TEVA – Kecskeméti TE 1-0 (1-0)
Debrecen, 4000 néző. Vezette: Takács (Szpisják, Medovarszki)
DVSC: Polekszics – Bodnár, Szélesi, Mijadinoszki, Laczkó – Kiss, Ramos (Leandro 77.), Szakály, Czvitkovics – Oláh (Dombi 81.), Coulibaly (Rudolf 66.)
KTE: Lazareanu – Schindler, Némedi, Gyagya, Farkas - Alempijevics, Koncz (Bagi 77.) – Csordás (Tölgyesi 84.), Litsingi, Yannick – Montvai (Bertus 61.)
Gól: Czvitkovics (27.)
Sárga lap: Ramos (22.) 
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor Zelenszkijjel tárgyalt
Orbán Viktor Zelenszkijjel tárgyalt
A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.