Szivics nem tud róla, hogy a Loki edzője lenne

Mint azt megírtuk, Herczeg András klubmenedzser szerződése az év végén lejár, és egyáltalán nem biztos, hogy folytatni fogja (akarja) ezt a munkát, pláne, hogy a közgyűlés nemrégen nevezte ki az akadémia első emberének. Az utódlás kapcsán szóba jött a Pajkos János, Sándor Tamás duó és néhány magyar sztáredző is, most pedig a Kecskemét szerb mesteréről szólnak a hírek, mondván, azt hallani, hogy a lila-fehérek vezetőedzője január elején Debrecenbe költözik, és átveszi a bajnoki címvédő irányítását. Igaz, Tomiszlav Szivics cáfol.
„Kezd kissé idegesíteni a pletyka – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Tomiszlav Szivics. – Főképp azóta mondják ezt, hogy köztudomású lett, a jelenlegi klubmenedzser, Herczeg András veszi át a Debrecen utánpótlásának irányítását. Zavarnak a híresztelések, hiszen senki sem keresett a debreceniektől még telefonon sem, és én sem tárcsáztam a tulajdonos számát" . mondta Szivics.
Erre mondják, hogy ez nem bizonyít semmit...


















































