Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sereghajtó helyett dobogóközeli ellenfél

| 2009. 11. 29. | 11:11:28
Debrecen – Ha a ZTE–Lokit az eredeti időpontban játsszák le, akkor sereghajtóval találkozott volna a debreceni gárda. Most egy majdnem dobogós csapat lesz ez ellenfél. Micsoda különbség!
Sereghajtó helyett dobogóközeli ellenfél
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A helyzet tehát jelentősen megváltozott augusztus 22. óta, amikor az ötödik fordulóban írták ki a ZTE-DVSC bajnokit. A felek a debreceniek BL-szereplésére való tekintettel halasztottak, és azóta a Zalaegerszegt szárnyakat kapott. csank János együttese hét győzelmet aratott, mindössze egyszer-egyszer kapitulált és ikszelt, ezzel a huszáros lendülettel pedig egészen a dobogóig tornázta fel magát a tabellán.

A Loki BL-szereplése, illetve az azzal járó sok utazás arra ösztönözte a hajdúsági klub vezetőit, hogy a pályaválasztói jogot is elcseréljék, így játsszák a mai meccset Debrecenben, és majd tavasszal utazik a Loki a zalai megyeszékhelyre, pont fordítva, ahogy arról eredetileg a sorsolás döntött. A DVSC lélektanilag nagyon fontos győzelmet arathat vasárnap 18.30-tól, mert akkor már „látótávolságba” kerül az éllovas Videotonhoz képest, és ha az MTK-t is legyőzi hazai pályán (december 4-én), akkor a második helyen telel, mindössze két pontra lemeradva a Viditől.

– Ha a tabellát megnézzük, akkor láthatjuk, hogy mindkét csapat az élmezőnyben van. Nagyon nehéz lesz ellenük, pláne, amilyen állapotban van a csapatuk, hiszen nagyon sok tétmérkőzésen vagyunk túl. Észnél kell lenni, hogy ezeken a meccseken is odategye magát mindenki – hangsúlyozta Dombi Tibor, a DVSC-TEVA középpályása a klub hivatalos honlapján. – Igazából tavasszal, amikor már a vége felé járunk, jövünk majd rá, hogy mennyire fontos meccsek is voltak ezek. A győzelem számít, ha a játék nem is lesz szép, a három pontot mindenképpen meg kell szereznünk! A Zalaegerszegre visszatérve, a Csank-csapatok mindig arról híresek, hogy nagyon egységesek, masszívak. Tartok is egy kicsit attól, hogy beállnak majd védekezni. Türelmesen kell futballoznunk, és törekednünk arra, hogy bepasszírozzunk valahogy egy gólt, és utána már játszhatnánk a mi játékunkat.

Mivel az ötödik fordulóból elhalasztott mérkőzésről van szó, a ZTE ellen az amúgy is sérüléssel bajlódó Feczesin Róbert mellett Laczkó Zsolt, Szélesi Zoltán és Mirszad Mijadinoszki nem játszhatnak, ugyanis a mérkőzés eredeti időpontjában még nem voltak a Loki labdarúgói. Leandro szintén nem játszhat, mert térdsérülést szenvedett, és számára befejeződött az idény. Jó hír viszont, hogy Luis Ramosra és Bodnár Lászlóra már számíthat a szakmai stáb.

Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
DVSC–Zalaegerszeg
Oláh Gábor utcai stadion, vasárnap, 18.30, tv: Sport2

A Soproni Liga állása:

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak befejezett C-jogosítvány birtokában lehetett megszerezni.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.