Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rászorulók kapják az egymilliót

| 2009. 10. 21. | 12:47:47
Debrecen – A Nemzeti Sport által felajánlott egymillió forintot jótékony célra fordítja az első Loki-gól szerzője, Czvitkovics Péter.
Rászorulók kapják az egymilliót
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Czvitkovics Péter szerezte a DVSC történetének első BL-csoportkörös találatát, így az ő markát üti az országos sportnapilap által felajánlott egymillió forint. A pénzt a középpályás nem tartja meg, hanem jótékony célra használja fel. Elmondása szerint már korábban megbeszélték a társakkal, hogy bárki is rúgja a gólt, a pénzt rászorulóknak adják, közösen. Hogy kiknek, még nem tudni, hamarosan eldöntik a fiúk – tájékoztatta a sajtó képviselőit a kedd esti találkozót követően Czvitkovics Péter.

A találkozóval kapcsolatban a Loki középpályása elmondta, hogy bár nagyszerű dolog három gólt lőni a Fiorentinának, kicsit mindenki csalódott volt az ötlözőben, amiért nem sikerült legalább egy pontot szerezni.

– Sajnos buta védekezési hibákat követtünk el, és ezzel nem csak a védelem tagjaira érvényes, hanem ránk, középpályásokra is. Ezen a szinten minden védelmi megingást könyörtelenül kihasználnak az ellenfelek, tulajdonképpen ez lett a vesztünk. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert ebben a meccsben több volt – mondta Cicó csalódottan.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdúhadházi lehet az év erdésze
Hajdúhadházi lehet az év erdésze
Címvédés a Nyírerdő háziversenyén.
Hirdetés
Hirdetés
Európa Napot tartottak a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban
Európa Napot tartottak a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban
Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának elnöke köszöntötte a résztvevőket.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Földutakat aszfaltoznak Görbeházán
Fővárosi cég végzi a kivitelezést.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Komoly vevő van a vármegyei napilap debreceni székházára
Április végén lezárulhat az adásvétel.
Felszállt a első isztambuli járat Debrecenből
A török város kelet és a nyugat különleges ötvözete.
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Hamarosan jön az éjjel-nappali posta Debrecenben
Hamarosan jön az éjjel-nappali posta Debrecenben
Csekkbefizetés, csomagfeladás, ügyintézés.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!
Felmérés: miben fejlődhetnének az autósiskolák?
Felmérés: miben fejlődhetnének az autósiskolák?
Már több mint 250-en rögzítették a véleményüket – április végéig még te is megteheted!