Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Piros lap a bíróknak!

| 2009. 11. 19. | 09:47:46
A debreceni szurkolók két jó „ismerőse”, Arany Tamás és Sulyok Gergely játékvezetők komoly büntetést kaptak, amiért súlyos szabálytalanságok fölött „hunytak szemet”.
Piros lap a bíróknak!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt hetekben, nagy viharokat kavarva, két alkalommal is előfordult a Soproni Ligában, hogy az aktuális mérkőzés játékvezetője megtorlatlanul hagyott olyan jelentős szabálysértést, amit - mert feltétlenül indokoltnak látta - utóbb a fegyelmi bizottság súlyos szankcionálással büntetett. Szakítva az ilyen esetekben megszokott korábbi gyakorlattal, a játékvezetői bizottság vezetése most a nyilvánosság előtt marasztalja el Arany Tamást (Pápa-Ferencváros) és Sulyok Gergelyt (Ferencváros-DVTK): ebben az évben már egyikük sem lesz közreműködője egyetlen találkozónak sem.

Sőt! Arany Tamással kapcsolatban - bár szó volt róla, hogy eddigi ténykedésére való tekintettel e hét végén lehetőséget kap egy búcsúmeccs vezetésére, s utána bejelenti visszavonulását, de ő megszegte az erről szóló megállapodást - már egy előzetes javaslat is született, amelyet a JB elnöksége a december elején esedékes ülésén tárgyal majd: az előterjesztés szerint Arany nem fog bekerülni az új játékvezetői keretbe, ami gyakorlatilag a kizárását jelenti onnan.

Sulyok Gergely esetében még további mérlegelések következnek, s azok alapján döntenek a további bírói pályafutásáról.

Előbbi bíró a Pápa-Ferencváros, utóbbi pedig a Ferencváros-DVTK meccsen hibázott. Arany Tamás Rafa Wolfe, míg Sulyok Gergely Dragóner Attila súlyos szabálytalanságát nem vette észre. A fegyelmi bizottság utólag mindkét ferencvárosi játékost három meccsre eltiltotta.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Baleset az M3-M35 csomópontjánál
Baleset az M3-M35 csomópontjánál
Egy személykocsi szalagkorlátnak csapódott.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.