Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Oláht tényleg vinné a Fradi

| 2010. 01. 20. | 14:31:35
Debrecen - Bartha Csaba, a DVSC sportigazgatója a klub honlapjának megerősítette, hogy Ferencváros valóban átigazolná a csapat támadóját, Oláh Lórántot. Rudolf körül viszont csend honol.
Oláht tényleg vinné a Fradi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„A Ferencváros valóban vinné Oláh Lórántot – erősítette meg a zöld-fehérek érdeklődését a Debrecen hivatalos honlapjának Bartha Csaba, a klub sportigazgatója. – Várjuk a fővárosiak döntését, hogy elfogadják-e azt a kivásárlási árat, amit megszabtunk. Kiváló labdarúgóról van szó, sokat segített a csapatnak. Sajnos voltak olyan mérkőzései, amelyeken többet vártak tőle a szurkolók és a szakmai stáb is."

„Az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséghez jutott, mint amit szeretett volna. Jelezte nekünk, hogy ha van érdeklődő, szívesen folytatná máshol a pályafutását. Ha jobb lehetőséget talál egy másik csapatnál, nem gördítünk akadályt a távozása elé, de nem feltétlenül szeretnénk tőle megválni" – vázolta a csatár körül kialakult helyzetet Bartha.

„Nem keresett engem a Fradi – mondta a Nemzeti Sportnak a DVSC-TEVA játékosa. – Az az igazság, hogy kölcsönbe nem szívesen mennék sehová: ha valaki komolyan számít rám, magam is lezárnám ezt az időszakot. Vissza akarok térni a helyes útra. Keveset játszottam, kevés gólt rúgtam, mostanában nem voltam a mezőny legjobbja, márpedig az a célom, hogy minél többször az legyek. Remélem, néhány napon belül eldől a sorsom, mert nem túl jó érzés, amikor az ember saját magáról olvas találgatásokat."

A sportigazgató azt is elmondta, hogy Oláh Lóránton kívül több játékos távozhat a csapattól: Dudut több együttes vinné, míg Szélesi Zoltán és Bodnár László külföldi klubok érdeklődését is felkeltette.

Ami az érkezőket illeti, a kecskeméti Yannick ügyében még nem jutottak egyezségre a felek, azonban valószínűsíthető, hogy két próbajátékos, Antony Robic és Etogo Essama a bajnoknál folytatja pályafutását – azonban szerződést még egyik esetben sem írtak alá. További változások is várhatók a keretben, ugyanis Bartha elmondása szerint a közeljövőben új próbajátékosok érkeznek a csapathoz, illetve elképzelhető, hogy a vezetőség több labdarúgót is kölcsönad.

Rudolf Gergely körül viszont mély csend honol, pedig mint ismert, az ő sorsán nagyon sok múlik. Mint arról a Cívishír már beszámolt, hiába egyeztek meg négyéves szerződésben 2007-ben Rudolffal, a szerződésre rossz dátum, 2010 került, ami azt jelenti, hogy Rudi kontraktusa idén nyáron lejár. Ennek az a következménye, hogy ha a Loki a téli átigazolási időszakban – tehát most – nem adja el, egy megveszekedett vasat sem fog kapni érte, magyarul akár többszáz milliós kár is érheti a DVSC-t.
Emlékeztetőül: Rudolf korábban állítólag hajlott arra, hogy – miután a hibát észlelték – a bajt orvoslandó aláírja az egy éves kiegészítést, ám most már nem akarja – csak egy jókora összegért. Ezt a pénzt a tulajdonos vélhetően nem szívesen fizetné ki – tekintve, hogy egyszer már 2011 nyaráig leigazolta –, így nincs más választás: Rudolfot sürgősen el kell adni, különben nem lesz belőle bevétel, csak súlyos veszteség.

Amennyiben ugyanis Rudi marad, de nem írja alá a szerződéshosszabbítást, nyáron szabadon és ingyen igazolhat oda, ahová akar. Ez a játékos számára persze nem baj (így azért könnyebb csapatot találni), ám a DVSC-nek sok szempontból katasztrófa, tekintve, hogy a BL.-ben két gólt is szerző válogatott csatár konkrétan a legértékesebb játékosa.
Úgyhogy most ott tartunk, hogy lehet, hogy Oláh megy, de inkább Rudolfnak kellene…

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.