Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nincs mese, a cseheket le kell győzni!

| 2010. 01. 20. | 20:55:00
Debrecen - Vereséggel nyitott a magyar együttes a futsal Eb-n, de a továbbjutás még elérhető, ha csapatunk szombaton legyőzi Csehországot. Ebben bízik Kozma Mihály szövetségi edző is.
Nincs mese, a cseheket le kell győzni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A futsal Eb nyitómérkőzésén válogatottunk 3-1-es vereséget szenvedett Azerbajdzsán ellen. A vendégek már az első percben vezetést szereztek, s bár ezután még sikerült egyenlítenünk, a két újabb, egyaránt az első félidőben esett azeri találatra már nem tudtunk válaszolni. A továbbjutás azonban még elérhető, ha csapatunk szombaton legyőzi Csehországot, bejuthat a negyeddöntőbe. Ebben bízik Kozma Mihály szövetségi edző is, aki kijelentette: van esélyünk a sikerre a velünk nagyjából azonos játékerőt képviselő csehek ellen.

Válogatottunk eddig egyszer szerepelt a kontinenstornán, 2005-ben Csehországban mindhárom, a mieinknél jóval esélyesebb gárdától - Olaszország, Portugália, Spanyolország - kikapott. Tulajdonképpen a keddi mérkőzésen is a papírforma érvényesült, Azerbajdzsán ugyan Eb-újonc, ám honosított brazil játékosai remek futballisták, igazi profik, akik ezt ki is használták ellenünk.

- Meg kellett tapasztalnunk, hogy egy-egy labdaérintéssel, villámgyorsan játszanak, nagyon képzettek és remekül érzik egymást - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Kozma Mihály. - Nekünk több passzra volt szükségünk a támadások során, amikor sikerült egyérintős játékot produkálnunk, adódtak is helyzeteink, de egyértelmű volt, hogy ellenfelünk technikai fölényben van. Mi megpróbáltuk ezt lelkesedéssel kompenzálni, de ezúttal sajnos visszafogottak voltunk. Talán a nagy tét, vagy a sok néző hatott kissé bénítóan, mindenesetre most a rutinos játékosok sem tudták azt nyújtani, amit vártunk tőlük. Az első sorunktól többet vártam, viszont a fiatal Dróth Zoltán és Angyalos András kifejezetten jó teljesítményt nyújtott.

Csapatunk második csoportmeccsét szombaton vívja, akkor Csehország lesz az ellenfél. A cseh együttes jelentős nemzetközi rutinnal rendelkezik, hiszen sorozatban az ötödik Európa-bajnokságon vesz részt, s tagja volt az előző két világbajnokság mezőnyének is. Ám az utóbbi időben nem igazán eredményes, s Kozma Mihály abban bízik, hogy ellenünk sem bizonyít majd...

- A csehek nem rendelkeznek olyan technikás játékosokkal, mint az azeriek és lassabban is játszanak, mint ők - folytatta a szövetségi edző. - A rutinjuk ugyan jóval nagyobb, mint a miénk, ám nagyjából azonos súlycsoportban vannak velünk, és második meccsünkön már mi sem lehetünk megilletődöttek. Továbbra is bízom a továbbjutásban, hiszen nincs semmi vesztenivalónk, megyünk majd előre és megpróbáljuk ráerőltetni akaratunkat az ellenfélre. Célunk egyértelműen az, hogy megnyerjük a meccset.

Ebben nagy segítséget nyújthat a közönség. Együttesünket kedden 7000 néző buzdította a Papp László Sportarénában, és szombat este is zsúfolt lelátók előtt lép majd pályára a csapat. Ekkora közönség előtt Magyarországon még nem játszott válogatottunk - s a mieink győzelemmel és továbbjutással szeretnék megköszönni az érdeklődést.

- Felemelő volt látni a telt széksorokat, itthon még sosem volt ennyi néző egy futsalmeccsen - zárta mondandóját Kozma Mihály. - Ennek azért is nagy jelentősége van, mert fontos feladatunk a sportág népszerűsítése, és reméljük, hogy az Eb után sokan kapnak kedvet a játékhoz. A szurkolók remek hangulatot teremtettek, maximálisan támogattak minket, és nagyon remélem, hogy ezt úgy viszonozzuk majd, hogy legyőzzük a cseheket és bejutunk a legjobb nyolc közé.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Összeállt a magyar válogatott; Debrecenben az olimpiai kvóta a tét
Összeállt a magyar válogatott; Debrecenben az olimpiai kvóta a tét
A hajdúsági viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.