MSZP-közeli milliárdos lesz a Diósgyőr mentőangyala

Az Arago Zrt. képviselői, a miskolci önkormányzat, valamint a DSM Kft. képviselői aláírták a Diósgyőr FC. Kft.-ben tőkeemeléssel történő többségi üzletrész-szerzésre vonatkozó megállapodást, ezzel lényegében az NB II-ben szereplő DVTK labdarúgócsapatának sorsa, a klub pénzügyi helyzete rendeződhet – közölte Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője.
Tájékoztatása szerint a diósgyőri futballcsapat, valamint a diósgyőri utánpótlás sikeres működtetése és fejlesztése érdekében a DSM Nonprofit Kft. kizárólagos tulajdonában álló Diósgyőri Futball Club Kft.-ben, az Arago Zrt. tulajdonában álló Borsodsport Invest Kft. 51,6 százalékos üzletrészt szerez.
A tranzakció egyetlen előfeltétele, hogy Miskolc képviselőtestülete a megállapodásban szereplő feltételeket 2010. szeptember 9-én tartandó közgyűlésén ülésén jóváhagyja, a végleges szerződések aláírásáig a befektető – az önkormányzat egyetértésével – a cég irányításában operatív szinten részt vesz.
A DVTK fennállása századik évfordulóján, a most kezdődött szezonban a másodosztályban játszik. Az elmúlt években a város erején felül finanszírozta és segítette a csapatot, de a profi befektetői háttérrel rendelkező egyesületek között ez nem volt kielégítő megoldás. Ebben segíthet a már hónapok óta a DVTK pénzügyi és szakmai elemzését végző befektető, aki végül a klub finanszírozása és irányítása mellett döntött – tette hozzá Veres László.
Leisztinger Tamás irányítása alatt az Arago Holding Befektetési Rt. egy "átlagos" kárpótlásijegy-hasznosítóból néhány év alatt az ország egyik legsikeresebb befektetési társaságává vált. A kisbefektetők "rettegték", a befolyása alá került cégek megfizettek neki, a politika pedig hol szolgálta törekvéseit, hol megpróbált keresztbe tenni. Leisztinger mára a hazai közélet azon jellegzetes figurái közé tartozik, akiket - indokoltan vagy indokolatlanul - a történések mögé szokás képzelni: olyannyira a háttérbe húzódik, hogy észre se venni. Párt közeli forrásaink szerint Leisztinger már a Horn-kormány idején informális kapcsolatokat ápolt az MSZP köreivel, és "ahol tudott, segített" - ám igazán aktívan csak 2001-2002-ben kezdett a párt körül mozogni - írta korábban a milliárdos üzletemberről a Magyar Narancs.















































