Másfél év után ismét kétszer rezdült az ellenfél hálója!

A nemzeti együttes 2009 októbere óta nyeretlen volt, akkor a világbajnoki selejtezősorozat utolsó – gyakorlatilag tét nélküli – összecsapásán Dániában győzött 1–0-ra. Rudolf Gergely keddi találatát megelőzően a csatárok közül utoljára Torghelle Sándor – aki már nem kerettag – volt eredményes tavaly márciusban, az Albániában vívott vb-selejtezőn. A 2009-es évben ráadásul ez volt az egyetlen gól, amelyet támadó szerzett, Málta ellen ugyanis két középpályás, Hajnal Tamás és Gera Zoltán, valamint a védő Juhász Roland talált be, majd Svédország ellen a szintén középpályás Huszti Szabolcs volt eredményes tizenegyesből, Dániában pedig az ugyancsak középen játszó Buzsáky Ákos szerezte a győztes gólt.
Az idén hat mérkőzésen öt találatot jegyzett a válogatott, az oroszok elleni barátságos összecsapáson (1–1) a védő Vanczák Vilmos, a hollandoktól elszenvedett 6–1-es vereség alkalmával a szélsőként játszó Dzsudzsák Balázs, kedden pedig Rudolf mellett a középpályás Koman Vladimir volt eredményes. Az angolok ellen Londonban megvívott augusztusi barátságos mérkőzésen Jagielka öngóljával szerzett vezetést a magyar csapat, de végül a szigetországiak diadalmaskodtak 2–1-re.
A júliusban Erwin Koeman korábbi szövetségi kapitány helyét átvevő Egervári Sándor irányításával a keddi volt az első siker, az angliai 2–1-es, és a múlt pénteki Eb-selejtezőn, Svédországban elszenvedett 2–0-s vereség után.
A válogatott a soron következő mérkőzéseit október 8-án és 12-én vívja. Egervári együttese előbb Budapesten fogadja San Marino legjobbjait, majd négy nappal később Finnországban vendégeskedik.
















































